hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapA biztonságért működik együtt a HTA és a GRSP Magyarország

A biztonságért működik együtt a HTA és a GRSP Magyarország

A Magyar Gumiabroncs Szövetség és a GRSP Magyarország – Partnerség a Közlekedésbiztonságért együttműködésének fő célja a közúti közlekedés biztonságának fokozása.


A biztonságosabb közúti közlekedés érdekében kíván együttműködni a jövőben a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) és a GRSP Magyarország – Partnerség a Közlekedésbiztonságért Magyarországi Egyesület. „A közös munkától elsősorban azt várjuk, hogy egyre több autós lássa be, biztonságosabb, ha az évszakoknak megfelelő gumiabroncsokkal szerelik fel járműveiket. Hiszen a négytenyérnyi felületen nem csak a velünk egy autóban ülők, hanem a velünk egy úton közlekedők élete is múlik” – emelte ki Morenth Péter, a Magyar Gumiabroncs Szövetség ügyvezető elnöke.

„A most kezdődő közös munkával még hatékonyabb kampányt valósíthatunk meg, és még több autóst érhetünk el a számukra fontos közlekedésbiztonsági információkkal”
– vázolta fel az együttműködés lehetőségeit Pausz Ferenc, a GRSP Magyarország Egyesületének ügyvezető igazgatója.



A két szervezet elsőként az autótulajdonosok gumiabroncs-használati szokásait ismerné meg egy online kérdőív segítségével. A mindössze 5 perc alatt kitölthető kérdéssort október 15-ig megválaszolók egy nyereménysorsoláson vehetnek részt. A válaszok megadásához és a téli abroncsok előnyeinek megismeréséhez saját gumitesztünk, elsősorban a téli gumikat vizsgáló is sokat segít, érdemes megnézni!
[BANNER type="1"]
Közleménye szerint a jövőben több közös közlekedésbiztonsági kampányt is szervez a HTA és a GRSP Magyarország, amelyek segítségével arra hívják majd fel az autósok figyelmét, hogyan lehet megelőzni a különböző közlekedési baleseteket – ezek tolmácsolásában természetesen magunk is segíteni kívánjuk majd.


Főleg a defenzív vezetés, a tudatos járművezetői magatartás, a megfelelő gumiabroncs-választás, a nem megfelelő abroncshasználat esetleges következményei, valamint az egyéb, a vezetéshez és a közlekedésbiztonsághoz tartozó kérdések kerülnek majd elő a közös munka során. Ezek valóban fontos és olyan témák, amelyeket nem lehet elégszer hangsúlyozni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek