hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapA Chevrolet Voltba sofőr sem kell majd?

A Chevrolet Voltba sofőr sem kell majd?

A Chevrolet bejelentette, hogy plug-in hibrid autója, a második generációs Volt alapján fejleszti a jövő önvezető autóit.


A General Motors konszern képviselői egy befektetői konferencián jelentették be, hogy az autóipar jövőjét és a sajátjukat is önvezető járművekkel tudják csak elképzelni. Igaz, a fejlesztési munkák nem holnap indulnak, a technika meg nem holnapután kerül ki az utcára, de ez a hír ettől még azért igen fontos. A Warren Technical Centre fejlesztőközpont 2016 év végén áll rá nagy gázzal a projektre, és a nemrég bemutatott új Volt lesz majd a tesztkörnyezet, azaz annak alapjain épül az önvezető kocsi.[BANNER type="1"]


A kísérleti Voltok először a cég fejlesztőközpontján belül mennek majd, és a dolgozók egy autómegosztó applikáción keresztül, a célállomást kiválasztva furikáztathatják magukat. A Volt magától elnavigál az előre megadott helyre és önállóan le is parkol a célállomáson. Köztes lépcsőként a konszern luxusmárkájának, a Cadillacnek a CT6-os modelljében elérhető lesz a félig már önvezetést is lehetővé tevő Super Cruise rendszer. A sávtartó önfékezővel és adaptív tempomattal kiegészítve a vezető felügyelete mellett, de akár anélkül is képes biztonságban elterelgetni az autót. A vezérigazgató-asszony, Mary Barra úgy fogalmazott, hogy a GM lehetőségnek tekinti a nagy változást, ami előtt az autóipar áll. Céljuk, hogy élen járjanak az új vezetéssegéd-rendszerek elterjesztésében.

Balázs
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek