A Continental is segít a téli felkészülésben

    1
    1

    November közepén már komolyan kell számolni a téli időjárási viszonyokkal, jól tudja ezt a Continental is. A reggeli fagypont körüli hőmérsékletek mellett ebben az időszakban bármikor beköszönhet egy kisebb-nagyobb havazás. A téli útviszonyokra és közlekedési helyzetekre készítette fel a főként gumiabroncsairól híres, de ma már sokkal összetettebb autóipari cég az autóvezetőket egy kétnapos vezetéstechnikai hétvégén a Hungaroringen található Groupama Tanpályán. A résztvevők szélsőséges körülmények között próbálhatták ki saját autójukat. Műgyantás rántópadon, valamint vizes és szintén műgyantás körpályán tapasztalhatták meg az alul- és túlkormányzottságot a gyakorlatban. Az instruktorok segítségével azt is elsajátíthatták, hogy miként kell ezeket a kialakult a helyzeteket kezelni, továbbá hogyan kell úgy autózni, hogy ezek ne történhessenek meg.
    [BANNER type="1"]
    „Bár évről évre egyre többen használnak téli gumiabroncsot, a gondos vezetők aránya még mindig csak 50-60 százalék, és ez kevés. Minél kisebb a profilmélység, annál hosszabb a fékút. Például egy 10-20 százalékos profilmélység csökkenéstől akár kétszer-háromszor hosszabb út kell a megálláshoz. – mondta Menkó Illés, a Continental Hungaria Kft. műszaki szakértője.

    A rendőrség – a téli abroncsok mellett – a megváltozott körülményekre való felkészülést tartja a legfontosabbnak – e témáról természetesen írtunk már. Kiss Csaba rendőr alezredes is tanácsolja, hogy ellenőrizzük (vagy ellenőriztessük) az akkumulátort, a világítást, a fékrendszert, és bizony az ablaktörlőlapátokat is. A fagyálló ablakmosó és a jégkaparó elmaradhatatlan kelléknek számít ilyenkor. Érdemes az autót mindig teletankolni, ha pedig már úton vagyunk, tervezzünk a szokottnál hosszabb menetidőt és tartsunk nagyobb követési távolságot. Ha az úttest vizes, latyakos, akkor kétszer is gondoljuk meg, hogy előzünk-e. Heves hóesés vagy fagyott hótakaró esetén jó szolgálatot tehet a hólánc, amelyet érdemes a hajtott tengelyen lévő kerékre rakni, így kormányozható marad az autó.

    Ha már tél és Continental, akkor érdemes megemlíteni, hogy nemrégiben jelent meg legújabb téligumitesztünk[/url], amelyben a Continental TS860 bizonyult a legjobbnak.

    1 hozzászólás