kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapA hóra válaszul: összkerékhajtású SEAT Leon ST

A hóra válaszul: összkerékhajtású SEAT Leon ST

Sógorékra céloz a SEAT: Bécsben debütált az összkerekes SEAT Leon ST.


Ausztriában a tömegmodellek körében is gyakran rendelt és fontos opció az összkerékhajtás. Érthető, hiszen sok a magas hegy, több a havas időszak. Érthető az is, hogy a SEAT a Bécsi Autószalonra időzítette a tavaly Frankfurtban debütált Leon ST összkerékhajtású, 4Drvie verziójának premierét.


A méretek kapcsán nincsenek különbségek a fronthajtásúakhoz mérten, a 4,54 méteres kombi összkerekes verziója is 587-1470 literes csomagteret ajánl az utasülés előrebillenthetőségével akár 2,5 méteres raktérhosszal. Bár a Leon 4×4 15 évvel ezelőtt egy kifejezetten fickós, 180 lóerős 1,8 literes turbós verziót jelentett, most inkább józan családi autó a 4Drive. Két dízelmotorral; az 1,6 literes 105 lóerős és a 2,0 literes 150 lovas szerepel – egyelőre – kínálatában.
[BANNER type="1"]
A hajtás – egyáltalán nem meglepetésként – ötödik generációs Haldex. Bár a SEAT állandónak írja a rendszert, alapesetben valójában csak az első kerekek kapnak nyomatékot, elforgásuk esetén azonban a másodperc ezredrésze alatt megy a hátsóknak is. Közben az ESP elöl-hátul fékdifferenciálzárként fogja meg a kerekeket, kanyarban egyébként az ívbelsőket is lassítja a kanyarjellemzők javítása érdekében. Hogy a Leon ST 4Drive milyen váltókat kap, arról egyelőre hallgat a sajtóanyag, ugyanakkor készpénznek vehető a kisebbik dízelhez az 5, a nagyobbhoz a 6 sebességes kézi. DSG? Furcsa lenne, ha nem lenne rendelhető. Ami a menetdinamikát illeti, a 105 lóerőssel 12 másodperc a 100 km/órára gyorsulás, 187 km/óra a végsebesség, a 150 lóerőssel 8,7 mp és 211 km/ó a két vonatkozó adat. Fogyasztásban (elvileg) nincs nagy különbség, a szerényebbik motor vegyes fogyasztási értéke 4,5, az izmosabbiké 4,8 l/100 km, (CO2: 119 és 124 g/km).

Opcióként természetesen mindaz szerepelhet a kombi és összkerékhajtású Leonban is, ami a többiben: egyebek mellett LED fényszóró, távolságtartós tempomat városi koccanásvédővel, fáradtságérzékelő és sávtartó asszisztens is. A 4Drive csak az erősebb, Style és FR felszereltségi szintekkel lesz kapható, így alapáron kap majd egyebek mellett automata légkondicionálót, 16 (az FR-nél 17) colos alufelniket, bőrkormányt és tempomatot is. Ausztriában áprilistól, itthon sem sokkal későbbtől lesz kapható.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek