hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapA hosszú hétvége az oldtimereké lesz Budapesten

A hosszú hétvége az oldtimereké lesz Budapesten


Noszvai András hatodik éve rendezi meg tavasszal az Oldtimer Expót, hazánk jelenlegi – véleményünk szerint – legnívósabb oldtimer tárlatát, mely ez évben új helyszínen, a korábbiakhoz mérten kicsit későbbi dátummal, április 27-30. között, eredeti filozófiája szerint várja az autósvilág múltja iránt érdeklődőket és rajongókat.


Az eddig a Vasúttörténeti Parkban rendezett Oldtimer Expo új helyszínének oka a megújulás iránti igény. A BNV minden eddiginél nagyobb területet ad számára, melyre szükség is van, ugyanis a gazdaságilag nehéz időkben is fejlődik a veterános világ, igazi kézműves értékeket, technikatörténeti emlékeket ment meg és képvisel. A rendezők szerint az öreg autók, motorok piacán emelkedtek az árak, sokat fejlődött a restaurálások minősége, egy egész iparág alakult ki a háttérben. Aki korábban megoldhatatlannak tűnő problémákkal szembesült, mert nem volt alkatrész, az manapság már lehet, hogy akár több utángyártott lehetőség között válogathat a kereskedők kínálatában. Az EU felé nyitott határok a vételek-eladások lebonyolítását leegyszerűsítik, az internet segítségével pedig naprakészek lehetünk a piac rezdüléseiről.



A Hungexpo csarnoka is nagyobb területet ad – kiállítóknak és nézőknek egyaránt, de a rendelkezésre álló szabadtéri területek is megnőttek, így az OT Expo szervezői a korábbiaknál is látványosabb interaktív programokat ígérnek. Lesznek idén is évfordulók (például 85 éves a Volvo), klubok itthonról és külföldről, valamint önálló tárlatok: Autó- és motorsport a Vasfüggöny mögött, A Renault gyöngyszemei, Magyar autóritkaságok, Erdős Csaba motoros StuntRiding bemutatója szombaton, vasárnap és hétfőn naponta kétszer.


Az oldtimerszezon nyitására két másik, immár klasszikussá vált – szintén Noszvai által életre hívott rendezvény is becsatlakozik. Az Oldtimer Sokadalom hagyományosan az OT Expo szombati napjára esik, míg a tavaly először bemutatkozó Velodrom Millenáris az Expo zárása utáni napon, május 1-jén lesz annak érdekében, hogy az ott kiállítók is részt vehessenek, illetve így egy látványos, egyedülálló környezetben menet közben is meg lehessen csodálni az öreg járműveket.



MINI-t nyerhetnek az Oldtimer Expo látogatói!



Valódi autót, egy klasszikus MINI-t nyerhetnek meg az Oldtimer Expo látogatói. Az ezres, 1989-es MK II-es MINI Mayfairt sok munkával tették még szebbé és használhatóvá a oldtimer-őrült szervezők, elmondásuk szerint szinte minden porcikáját megsimogatták, javítgatták, egy-egy elemét ki is cserélték, hogy a szerencsés új tulajdonosnak később is öröme teljen benne.


Noha a fotó a nyereményautót ábrázolja, mégsem ilyen megjelenésűt fog kapni a nyertes, ugyanis gőzerővel csinosítják, és hamarosan megkapja visszafogottan feltűnő dekorálását is. Állítólag stílusos lesz – nem is kételkedünk benne. És hogy az öröm hullámai az átvétel után még magasabbra csapjanak, a nyertes meghívást kapott az IMM-re, vagyis a Minik világtalálkozójára, ami az Oldtimer Expo után négy héttel lesz Balatonfüreden, és ahol ezernyi társa körében üdvözölhet új márkatársakat és barátokat.

[BANNER type="1"]

Míg az Oldtimer Expo három és fél napon keresztül, április 27-30. között lesz látogatható, az Oldtimer Sokadalom csakis április 28-án él, aznap viszont teljesen kötetlenül, ingyenesen várja résztvevőit. Mindenki csatlakozhat, akinek veteránkorú vagy klasszikus járműve van – ennek megfelelően egyre népszerűbb eseményről van szó, 2009-ben 450, 2010-ben 650, 2011-ben 820 jármű csatlakozott hozzá. A szervezők ezen esemény kapcsán is kérik, hogy aki teheti, járművéhez illő, korhű, nosztalgikus öltözetben vegyen részt. Az Oldtimer Sokadalom két fix pontja a budaörsi gyülekezési pont a Premier Outlets Center parkolójában, valamint a pesti rakparton, a Hélia Szálló magasságában kialakításra kerülő Sokadalom Pont, ahol az áthajtók szponzori ajándékokat és igényes részvételi matricát kapnak.


Szintén a korhű öltözetre hajt az idén május 1-jén tartandó Velodrom Millenáris rendezvény, mely az azonos nevű, Budapest szívében (1146 Budapest, Szabó József utca 3.), a Keleti pályaudvartól alig 500 méternyire található kerékpáros oválpályáról kapta a nevét. Az először, főpróbájával tavaly tavasszal, majd teljes valójában ősszel rendezett esemény született klasszikusként vonult be az eseménynaptárba, s a szervezők szerint idén is lesznek külföldről érkező veteránok, és a hazai érdeklődés is nagy, fogynak a helyek. Aki autójával együtt venne részt, az április 23-ig jelentkezhet, aki pedig csak kimenne, annak nem kell mást tennie, mint a szervezők által áhított korhű öltözékbe bújnia, s úgy kedvezményes áron mehet és csodálhatja a múltszázad hangulatát május 1-jén.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

  1. Nem az Oldtimer Expo a legnagyobb oldtimeres magyarországi kiállítás, hanem az Oldtimer Show. Ezt mindenki tudja, ez nyilvánvaló tény. Ha az autonavigator.hu támogatóként lép be egy rendezvénybe, akkor az automatikusan a legjobb és legnagyobb rendezvénnyé válik? Ilyen csak Magyarországon van. Nevetséges!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular