hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapA Hungaroringen ad koncertet a Tankcsapda

A Hungaroringen ad koncertet a Tankcsapda

Az Opel Magyarország 2011-ben indította útjára egyedülálló rendezvényét Legendák Találkozása címmel, melyet ez évben május 11-én, harmadik alkalommal rendez meg a Hungaroringen.


Az idei évben már harmadszor rendezi meg az Opel Magyarország a márka családi napját a Hungaroringen. A múlt hét végén még a hazai WTCC-futam helyszínéül szolgáló versenypályára idén is több mint 30 ezer embert vár az Opel. Miként az elmúlt években is mindig volt valami aktualitása az Opel Napnak – két éve az Opel Magyarország huszadik születésnapja, tavaly az Ampera bemutatkozása és az Astra hazai gyártáskezdetének huszadik évfordulója számított különlegességnek –, idén sincs ez másképp, sőt, most dupla aktualitása lesz a Családi Napnak.



Az egyik fő téma az, hogy az Opel – többévi szünet után – visszatér az autósportba: pályaversenyzésre az Astra OPC-ből épített versenyautót, a raliversenyekre pedig az új Adamből készült ütőképes versenyváltozat. Mindkettő kint lesz a Hungaroringen, a pályaautó – mily meglepő – a ringen rója majd a köröket, továbbá lesz vagy tucatnyi utcai OPC – Astra és Corsa – modell is, amelyekkel a kilátogatók legszerencsésebbjei utasként tehetnek egy-egy kört a magyar F1-pályán.


Az Opel Családi Nap másik apropója a közlekedésbiztonság. Miközben ugyanis az Opel visszatér az autósportba, tudatosan hirdeti, hogy a közút nem versenypálya, hogy a közlekedés biztonsága – egyébként már az autók fejlesztésekor is – az Opel számára kiemelkedő jelentőségű. A mostani Opel Családi Napon a rendezvény vendégei lesznek rendőrök, tűzoltók és mentősök, így kicsik és nagyok egyaránt megismerkedhetnek az új Opel Astra rendőrautóval (olyannal, amilyet már mi is próbáltunk), az Opel Családi Nap látogatói továbbá megnézhetik, milyen egy tűzoltóautó vagy egy mentő belülről.
[BANNER type="1"]

A Családi Nap ezúttal jótékonysági esemény is lesz. Hírességek – autóversenyzők, ismert személyiségek, kiváló sportolók, köztük az örökös magyar bajnok Ferjáncz Attila, Tóth János (Janika) és az Opel Dakar Team tagjai (Szalay Balázs – Bunkoczi László) – ülnek OPC autókba, hogy a Hungaroringen versenyezve minél több látogatót vonzzanak a május 11-i rendezvényre. Az Opel Magyarország ugyanis felajánlotta, hogy a Családi Napra kilátogató minden egyes ember után 100 forinttal támogatja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot. Csak emlékeztetőül: tavaly több mint 30 ezer látogatója volt az Opel Napnak.


Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a Családi Nap a szervezőknek és a kilátogató Opel-barátoknak mindig egyfajta ünnep. „Látva az Opel hazai sikereit, az idén is jó okunk van az ünneplésre. Tavaly Magyarországon az Opel volt a legsikeresebb márka közel 8000 autó eladásával. Ebben a sikerben fontos, de nem meghatározó szerepet játszott az Opel hazai történetének legnagyobb közbeszerzési üzlete, a rendőrségnek eladott 1250 Astra Classic, azonban nélkülük is első lett volna a márka a személyautópiacon.” – mondta Koncz.



Okot ad az ünneplésre az is, hogy elkészült Szentgotthárdon az Opel legkorszerűbb motorgyára, ahol az idén már az új – nemrégiben általunk is próbált – 1.6-os benzines és dízel turbómotorok készülnek. A Családi Napon debütáló új vászontetős kabrió, az Opel Cascada orrában is magyar motor, az új 1.6-os benzines turbó dolgozik. A Cascada mellett felvonul a teljes megújult Opel-modellpaletta, benne a prémium kisautó, az Adam, vagy az ősz óta kapható kompakt szabadidő-autó, a Mokka. Nem csak gyári új Opelek lesznek azonban láthatók, a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete elhozza a Hungaroringre az országban található leggyorsabb, legerősebb magántulajdonú, nem feltétlenül gyári állapotú Opeleket, melyek gyorsulási verseny keretében mérik össze tudásukat a célegyenesben a gyári Opel modellekkel, a nap folyamán két alkalommal is! A résztvevők persze saját, akár gyári állapotban megőrzött villámos modelljeiket is kiállíthatják, autóból tehát biztosan nem lesz hiány. Nem csak autó lesz azonban a helyszínen, lesz kerékpáros felvonulás, villanybringa-bemutató, s a korábbi évekhez hasonlóan idén sem maradhat el az égi csoda, melyet Veres Zoltán műrepülő világ- és Európa-bajnok pilóta fog bemutatni a paddock-terület fölött.


És persze lesz rengeteg egyéb program is kicsiknek és nagyoknak egyaránt! Hogy mennyi, az a www.legendak.com oldalon tekinthető meg, s szintén ott lehet regisztrálni az ingyenes rendezvény napközbeni részére, valamint az esti záróakkordra, a Hungaroring 13-as kanyarjában tartott Tankcsapda koncertre is.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek