hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapA Jeep, egy kisfiú és a Szalmakalapos Férfi a CsodaVerdában

A Jeep, egy kisfiú és a Szalmakalapos Férfi a CsodaVerdában

Így nem ajánlott gyermekeket szállítani! Íme a CsodaVerda februári adása. De kicsoda valójában a Szalmakalapos Férfi?


Bizonyára olvasóink is fejből tudják már, hogy a SportVerda CsodaVerda műsorbetétje azért jött létre, hogy a hátrányos körülmények között élő gyerekeknek szerezzen örömöt. A produkció stábjának ráadásul nem csak az a feladata, hogy a gyerekek arcára mosolyt csaljon, hanem az is, hogy ebből használható tévéműsor is szülessen. Nem egyszerű egyszerre filmezni a sofőrt és utasát, s ezt leginkább csak akkor lehet megtenni, ha egy sorban ülnek. Mivel a hátsó ülésről vezetést eddig még – a túlméretes sofőrök által hajtott Kispolszkik kivételével – nem rendszeresítették, a gyerekek rendszerint az utasoldali első ülésben szoktak helyet kapni. Ezzel ugyebár nincs is gond, amíg 12 év, illetve 150 cm-es testmagasság feletti gyerkőcök kerülnek oda.
[BANNER type="1"]
A CsodaVerda februári számában azonban nem így volt, egy korával és magasságával is kisebb gyereknek jutott a CsodaVerda élményköre. S bár őt az előírásoknak megfelelően biztonsági gyerekülésbe helyezték a műsor készítői, mégis mindenki tudja, hogy a gyerekek helye legfeljebb menetiránynak háttal fordított, nem is ülésben, hanem babahordozóban, természetesen kikapcsolt légzsák mögött lehet az első ülésen. A KRESZ szerint egyébként a filmen látható gyerekszállítás sem szabálytalan, de véleményünk szerint nem biztonságos. Nézzük azonban ezt el a SportVerda stábjának, hiszen mentségükre szól, hogy örömöt kívántak szerezni a mutatvánnyal, s ők is tisztában voltak azzal, hogy ez a gyerekszállítási mód nem a legjobb, ezért csakis forgalomtól elzárt területen, nem közúton tették, amit tettek.

Aki megnézné a SportVerda még a hónap utolsó napjaiban is ismételt márciusi adását, az egyéb időpontok mellett a mai napon 19:30-kor a SportM, szombaton 13 órakor a Sport1 adón csípheti el. Benne természetesen ismét helyet kapott a CsodaVerda rovat, mely elsősorban egy újabb kisfiú élménynapjáról, mellékesen pedig Tordai István és a Szalmakalapos Férfi felettébb furcsa kettőséről szól.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. „Biztonsági gyerekülésben szabályos, de nem ajánlott 150 cm-nél alacsonyabb, 12 év alatti gyereket az első ülésen szállítani”, nem igaz, butaság ilyet leírni, ebből vannak a félreértések! Tisztelt Újságíró! Nézzen már utána rendesen!!! Az első ülésen 3 évet be nem töltött gyermek szállítható, integrált gyermekülésben (az ülésnek saját biztonsági öve van), az átlagos menetiránnyal háttal, kikapcsolt, vagy nem lévő, jobb első légzsák esetén! Nem tanult KRESZ-t ???

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek