A már nem csak a képen látható zárt karosszériával, hanem nyitott tetejű Roadsterként is kapható Aventador LP 700-4 által a márka termelése 15 hónapra előre lekötött
Mind kiszállítások, mind pénzügyi forgalom tekintetében két számjegyű növekedéssel zárta a 2012-es pénzügyi évet a Lamborghini. Most kiadott pénzügyi jelentésük szerint globálisan 2083 autót értékesítettek tavaly, szemben a 2011-es 1602-vel, ez 30%-os növekedésnek felel meg, míg forgalmuk ugyanerre az időszakra vetítve 322-ről 496 millió euróra, 46%-kal növekedett.[BANNER type="1"]
A Lamborghini eladásai a piaci eloszlást tekintve is módosultak, tavalyi eladásaik 70%-a Európán kívül történt, első teljes évében 922 Aventador és 1161 Gallardo talált gazdára, így utóbbi lett a cég legsikeresebb modellje, 2003-as bemutatkozása óta immár több mint 13 ezer talált belőle gazdára. A cég három legfontosabb régiója eladások szempontjából Európa (29%), Amerika (28%), valamint az ázsiai régió (35%), a maradék 8%-on a Közel-Kelet és Dél-Afrika osztoztak. A jövő miatt sem kell túlzottan aggódniuk, mivel piacra dobták az Aventador LP 700-4 Roadstert, a szupersportkocsi nyitott tetejű változatát, és a két változatra összesen már most annyi előrendelést jegyeztek, ami kitölti következő 15 hónapos termelési kapacitásukat.















