kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapA leginkább helyettünk vezető autó lehet az új S-osztály

A leginkább helyettünk vezető autó lehet az új S-osztály

Véd az autópályára forgalommal szemben felhajtástól, véd a gyalogosgázolástól és nagyjából mindentől. Az idén érkező legújabb generációs Mercedes-Benz S-osztály minden idők leginkább helyettünk vezető autója lehet.


Nem csak nálunk, Németországban is elszaporodtak az autópályákra forgalommal szemben felhajtók, ezért a biztonsági elektronikákat rendszeresen elsőként hozó, idén új generációjába lépő Mercedes-Benz S-osztály (és egyébként a frissülő E is) olyan táblafelismerőt fog kínálni, amely a behajtani tilos táblákat is harsányan jeleníti meg a műszerfalon.
A legfrissebb S-osztály természetesen nem csak ezzel, számos egyéb okos funkcióval, távolságtartós, araszolófunkciós tempomattal, az eddigieknél fejlettebb, két kamera képén alapuló sávtartó elektronikával és persze gyalogosfelismerő rendszerrel is felvértezhető lesz. Utóbbi 50 km/órás tempóig gyalogost észlelve magától fékezi az autót, a sávtartó dugóban araszoláskor a sávfelfestéseket nem látva is követi az S előtti autót – persze csakis az esetben, ha közben a sofőr fogja a kormányt, azaz felügyeli a rendszert. Ezen szenzorok nem csak a dugóban elkalandozás, az autóúton elbóbiskolás felismerésére is alkalmasak, s szükség esetén hang és fényjelzéssel hívják fel a sofőr figyelmét arra, hogy vezetni még az idén érkező S-osztályban is neki kell.
[BANNER type="1"]

Feladata azonban egyszerűbb, mint eddig bármikor, bármilyen autóban. Segítheti ugyanis majd keresztirányú forgalomra figyelés és figyelmeztetés, parkolóhely-felismerő és (keresztirányú és párhuzamos parkolásra egyaránt képes) parkolóautomatika is.


Ha mégsem sikerülne az ütközést elkerülni, a mindennél jobb biztonságot továbbá a már megszokott – baleseti helyzetet felismerő és arra az utasokat és autót előkészítő, az öveket előfeszítő, az ablakokat bezáró – Pre Safe rendszer, világújdonságként övlégzsák is szolgálja. Szintén világújdonság, hogy nem csak az első, 190 LED-ből felépülő fényszóró lesz adaptív, hanem a hátsó is. A főfényszóró úgy ad reflektorfényt, hogy közben a szemből érkezőket az őket bántó szegmensek lekapcsolásával nem vakítja, s hátul a – csakugyan LED-es – világítótestek szintén mindig kellő erősséggel, a követők szemét mégsem bántva világítanak majd. Ha a látótávolság a LED-es, komoly fénycsóvával sem lenne kellően hosszú, az opciós hőkamera gyalogost 160, kisállatokat, például kutyákat 100 méteres távolságból lesz képes megjeleníteni. Mikortól? Talán már az év közepétől, de ősztől mindenképp, így aki időben rendeli majd meg a legújabb legnagyobb Mercedes limuzint, az jövő télen már vele, azaz vélhetően az akkor is legbiztonságosabbnak számító autóval vághat neki az utaknak.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek