hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapA lopáscasco lett a kgfb-szerződők kedvence

A lopáscasco lett a kgfb-szerződők kedvence


Ahogyan a hazai autópark átlagéletkora nő, a tolvajok is mind több koros autót lopnak el. A koros autók esetén pedig sokszor nem rentábilis a teljes körű casco biztosítás. Így aztán kevéssé meglepő, hogy az idei, az árak mellett, és szinte helyett a kiegészítő szolgáltatások versenyét is hozó kgfb-kampányban jelentősen előretört a lopáscasco népszerűsége a kötelező biztosítások mellé köthető kiegészítő biztosítások sorában. A Genertelnél idén már minden nyolcadik megkötött kgfb-csomaghoz (azaz a kötések 12 százalékánál) lopáscascót is választottak az autósok. Az e termékkel néhány ezer forintért elérhető fél-, egy- vagy kétmilliós térítési limit az érintett autók többségének teljes értékét fedezni tudja.
Zömében 10-13 éves autókra, azaz az átlagautókra kötik a lopáscascót Zömében 10-13 éves autókra, azaz az átlagautókra kötik a lopáscascót

A Genertel kárstatisztikái szerint nem állt meg az ellopott autók átlagéletkorának rohamos növekedése: míg ez az érték 2010-ben még 3,9 év volt, 2012-re már 5,4 évre nőtt, az idei év eddigi adatai pedig már 6 év körüli átlagot mutatnak. A jelek szerint egyre nagyobb arányban lopják alkatrésznek az autókat, ezért egy-egy idősebb autó akár értékes, máshonnan már nehezen beszerezhető alkatrészbázist jelenthet a bűnözők szemében.


Ezt a tendenciát immár a lakosság is erősen érzékeli, hiszen a lopáscasco szerződések 61 százalékát minimum tízéves autókra kötik. (Az alsó korhatár eleve két év, de 2-5 év között még mindig jelentős a jóval komplexebb védelmet nyújtó teljes körű casco-szerződések aránya.)
A legtöbben 1 millió forintos kártérítésre szerződnek, a biztosító a piaci árnak megfelelően, 20 százalékos önrésszel fizet A legtöbben 1 millió forintos kártérítésre szerződnek, a biztosító a piaci árnak megfelelően, 20 százalékos önrésszel fizet

A választható térítési limitek tekintetében a novemberi kampányban lopáscascót is kötő autósok felének az egymillió forintos összeghatár a megfelelőnek ítélt fedezeti mérték. Főként a 6-9 éves korcsoport esetében jellemző a kétmillió forintos térítési plafon. Az alacsonyabb összeghatár kiválasztásának oka elsősorban nem a díjeltéréssel magyarázható – a kétszeres fedezeti mérték díja csak 1-2 ezer forintos évi többletkiadást jelent –, hanem az érintett autók aktuális piaci értéke miatt lopás esetén a biztosító eleve nem tudna magasabb összeget téríteni. (A lopáscasco minden piaci szereplőnél önrészt is tartalmaz, melynek mértéke 20 százalék.)
[BANNER type="1"]
Az adatok tanúsága szerint a budapesti autósok jelentősen felülreprezentáltak a lopáscasco tekintetében: az összes szerződő 44 százaléka fővárosi címre van bejelentve. A Budapesten lakó autósok óvatossága nem meglepő. A Genertel egyik korábbi felmérése szerint ugyanis a tolvajok dolgát jelentősen megkönnyíti, hogy míg vidéken az autók 60-65 százalékát garázsban tartják, Budapesten ez az arány mindössze 30 százalék. A felmérés adatai szerint Budapesten az autósok 45 százaléka éjszaka az utcán kénytelen tárolni autóját, a bűnözők számára ezek számítanak a legkönnyebben elköthető prédáknak.
Mivel Budapesten parkolnak a legtöbben utcán, [break]ott a leginkább lopásveszélynek kitettek az autók Mivel Budapesten parkolnak a legtöbben utcán, [break]ott a leginkább lopásveszélynek kitettek az autók

„Miközben az autótolvajok számára immár minden autó célponttá vált, a biztosítók is igyekeztek az ebből fakadó piaci igényre rugalmasan reagálni” – magyarázza Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója. – „Anyagi okra immár senki sem hivatkozhat, ha nincsen lopás elleni biztosítása, mivel az autó értékétől függően az idei, ezen a héten záruló kgfb-kampányban már akár évi háromezer forintért is lehet lopáscascót találni a hazai piacon, ami még a legöregebb évjáratok számára is vonzó opció lehet.”

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

  1. Egyszerűen undorító, hogy mennyire nem tisztelik a magántulajdont! Nem elég drága így is az autózás, üzemanyag, biztosítás, karbantartás, javítások, stb., még az embernek ezekre a rohadék, tetves autótolvajokra is gondolni kell!
    A kezét levágnám az összesnek – de ugyanúgy érvényes ez minden más lopásra is. Szerintetek hány ork és politikus lenne hiánytalan testrészekkel :-)?

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular