hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapA Mercedes C-osztályból is készülhet négyajtós kupé

A Mercedes C-osztályból is készülhet négyajtós kupé


Tudjuk, hogy a prémiumgyártók minden, korábban nehezen elképzelt piaci rés kitöltésére képesek új modellt fejleszteni és hozni annak érdekében, hogy aztán még tovább tudják növelni eladásaikat és profitjukat, ám azt nemigen gondoltuk volna, hogy a Mercedes-Benz a CLA és a CLS közé újabb négyajtós kupét hozna. Pedig így van, miként azt Thomas Weber a Mercedes kutatás-fejlesztési igazgatója a brit Autoexpressnek nyilatkozta, „van hely a CLA és a CLS között.[BANNER type="1"]


Ha jobban belegondolunk, valóban van, hiszen a CLA műszakiságával, de még műszerfalával is az A-osztállyal egyező, így fronthajtású, a CLS pedig az E-osztály alapjain készül, természetesen alapból hátsó-, opcióként összkerékhajtással. A C-osztály pedig kecses bár, nem egy keret nélküli ajtós kupé, mint a CLA és a CLS, tehát abból is jöhet még egy négyajtós kupé.


Így minden idők leginkább szerteágazó C-osztály-kínálata születhet meg, hiszen a tavaly debütált szedánt nem csak a múlt héten leleplezett kombi és a Kínának szánt nyújtott tengelytávú verzió, hanem a most még ismeretlen nevű, CLA és CLS közé célzott derivált, meg persze egy kétajtós kupé, egy kabrió, illetve a GLK következő generációja is követheti a platformon. Sőt, Thomas Weber szavai szerint ez a minimumként várható kínálat, de terveben van még egy terepkupé is, hiszen az a BMW-nél is bejött az X6-tal.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular