Ez még csak egy előzetes grafika. Nem csoda, hogy a tervek szerint Észak-Amerikában is forgalmaznák
A Daimler és stratégiai partnere, a Renault-Nissan cégszövetség bejelentette, hogy együtt készítik el a Mercedes-Benz első pickupját. A kocsiról készített grafika megmutatása után ez a hír már felröppent, most hivatalosan is meg erősítésre került. A szövetkező cégek együttműködéséhez minden adott, tavaly mutatták be a legfrissebb Nissan Navarát, nyilván ahhoz lenne igen hasonló technikájú a Merci platósa. A Navarával közös gyártósorokon Barcelonában, Spanyolországban és Córdobában, Argentínában szerelnék össze az autót. A tervezés és a fejlesztés persze házon belül, a Mercedesnél készülne, hogy a márka termékeivel szemben támasztott magas igényeknek is megfeleljen a teherautó alapú újdonság.[BANNER type="1"]
A Navara jó és masszív alap, akár egy mercicsillagot hordó változathoz is
Egyelőre kevés részlet nyilvános, de annyit már elárultak, hogy a Mercedes-változat elsőre felismerhető formát kap, és a tervek szerint csak duplafülkés, tehát négyajtós, ötüléses kivitelben fog készülni. A Daimler részéről Dr. Dieter Zetsche elmondta, hogy francia-japán szövetségesük segítségével „félpénzért be tudnak lépni egy folyamatosan növekvő eladásokat produkáló szegmensbe. Kollégája, a Renault-Nissan szövetség vezetője, Carlos Ghosn a másik oldalról ráerősített. Nekik is tiszta nyereség, ha meg tudják osztani a fejlesztési költségeket. Így, két termékkel optimalizálni tudják a Navarát előállító üzemek kihasználtságát. Bár a Mercedes változata csak a 2020-as modellévben lesz kapható, a várakozásoknak megfelelően erős eladási számokat hozhat. Európán és Észak-Amerikán kívül Dél-Amerika és Ausztrália piacain is kapható lesz.




