hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapA Mercedes visszaesett, Vettel először nyert otthon

A Mercedes visszaesett, Vettel először nyert otthon

Vettel eddig még nem nyert Német Nagydíjat, hát már ez is megvolt. De nem ment könnyen.




Az F1-szezon kilencedik versenyét rendezték a Nürburgringen. A Nordschleife 5148 méteres szakaszán bonyolított Német Nagydíjat a háromszoros címvédő, jelenleg is éllovas Vettel nyerte azután, hogy az időmérőn még Hamilton volt a leggyorsabb. Eső nem esett, sőt, kifejezetten meleg volt a Zöld Pokolban, a Mercedesnek odalett a korábbi Pirelli-előnye.

[BANNER type="1"]
A szombati kvalifikáció szenzációja nem az volt, hogy Hamiltoné lett a pole, hanem az, hogy csapattársának, az egy hete Silverstone-ban diadalmaskodó Rosbergnek a Q2 jelentette a végállomást. Eltaktikázta a Mercedes, rosszul mérte fel a tapadási viszonyok változását, ennyi történt. Rosberg mellől Vettel, mögülük Webber, Räikkönen, Grosjean és a Red Bullhoz igyekvő, a távozó Webber helyére pályázó Ricciardo várta a vasárnapi rajtot. A két Ferrari csak a negyedik sorra volt jó.



A startnál a két Red Bull faképnél hagyta Hamiltont, majd a 3. körben Massa kicsúszott és kiesett (a váltója ötödik fokozatban ragadt, ezért nem folytathatta). A verseny irgalmatlan gumitaktikáról szólt, arról, hogy a brit botrányt követően újfent kevlárpalástos Pirellikkel ki(nek az autója) hogyan bánik. Hamilton és Rosberg Mercedese ismét azt a formát mutatta, hogy egy körön baromi gyors, de versenytempóban messze elmarad a riválisoktól…


Két ijesztő eseményt is hozott a nürburgringi száguldás: előbb az első kerékcsere során Webber autóján nem tudták rögzíteni a jobb hátsó kereket, ami lependerülve és pattogva eltalált egy operatőrt (váll- és bordatöréssel szállították kórházba), később Bianchi Marussiájában lángra kapott a Cosworth-motor, s noha a tüzet eloltották, a szabályszerűen üresbe kapcsolt váltóval az út, a lejtős út szélén hagyott kocsi elgurult, át a pályán, elképesztően balesetveszélyesen. Be is jött a Safety Car, s hosszasan körözött a mezőny előtt.





Ezt persze az üldözők köszönték, főleg Räikkönen és Alonso, de végül „csak a második és a negyedik helyig vitték. A Jégembert az ezúttal jó fiú és nagyon gyors Grosjean csapatutasításra elengedte, ám Vettelt nem érhette utol – a regnáló világbajnok 26 éves szülinapjára nem csak Infinitit kapott, de megcsípte pályafutása 30., saját közönsége előtti első futamgyőzelmét is. És növelte az előnyét összetettben, naná.


A Lotus bizonyította, hogy meleg időben és forró aszfalton az egyik, ha nem a leggyorsabb, a Ferrari továbbra is gyengélkedik. Räikkönen zsinórban 26. versenyén ért célba pontot érő helyen, Grosjean négy, a McLaren két nullázás után gyűjtött ismét pontokat. Webber az utolsóról a hetedik pozícióba verekedte vissza magát, Hamiltonnak és Rosbergnek ezúttal csupán mellékszerep jutott. Tizedik – akárcsak Silverstone-ban – az a Hülkenberg lett, akivel állítólag szerződést bontott a csődközelben szenvedő Sauber, de a szezont még együtt töltik valahogy. Folytatás a Hungaroringen, július 26-28. között.





A Német Nagydíj végeredménye (Nürburgring, 5148 m, 60 kör)
  1. Vettel (német, Red Bull-Renault) 1:41:14.711 ó
  2. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) + 1.000 mp
  3. Grosjean (francia, Lotus-Renault) + 5.800
  4. Alonso (spanyol, Ferrari) + 7.721
  5. Hamilton (brit, Mercedes) + 26.927
  6. Button (brit, McLaren-Mercedes) + 27.996
  7. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) + 37.562
  8. Pérez (mexikói, McLaren-Mercedes) + 38.306
  9. Rosberg (német, Mercedes) + 46.821
  10. Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) + 49.892
  11. Di Resta (brit, Force India-Mercedes) + 53.771
  12. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) + 56.975
  13. Sutil (német, Force India-Mercedes) + 57.738
  14. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) + 1:00.160 p
  15. Maldonado (venezuelai, Williams-Renault) + 1:01.929
  16. Bottas (finn, Williams-Renault) + 1 kör
  17. Pic (francia, Caterham-Renault) + 1 kör
  18. Van der Garde (holland, Caterham-Renault) + 1 kör
  19. Chilton (brit, Marussia-Cosworth) + 1 kör




Kiesett


  1. Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) 22. kör
  2. Bianchi (francia, Marussia-Cosworth) 21.
  3. Massa (brazil, Ferrari) 3.




Leggyorsabb kör


  1. Alonso, 1:33.468, 51. kör







Az egyéni és a konstruktőri pontverseny állása



















































































































pilóta pont csapat pont
1. Vettel (német, Red Bull-Renault) 157 Red Bull-Renault 250
2. Alonso (spanyol, Ferrari) 123 Mercedes 181
3. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) 116 Ferrari 180
4. Hamilton (brit, Mercedes) 99 Lotus-Renault 159
5. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) 93 Force India-Mercedes 59
6. Rosberg (német, Merceses) 84 McLaren-Mercedes 49
7. Massa (brazil, Ferrari) 57 Toro Rosso-Ferrari 24
8. Grosjean (francia, Lotus-Renault) 41 Sauber-Ferrari 7
9. Di Resta (brit, Force India-Mercedes) 36
10. Button (brit, McLaren-Mercedes) 33
11. Sutil (német, Force India-Mercedes) 23
12. Pérez (mexikói, McLaren-Mercedes) 16
13. Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) 13
14. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) 11
15. Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) 7



István
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek