kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapA miskolci srác történelmet írt Barcelonában

A miskolci srác történelmet írt Barcelonában

Kiss Pál Tamás első GP3-as győzelmét szerezte meg a katalán fővárosban - hazai versenyző sosem ért még el ilyen sikert nemzetközi formaautós versenyben.




[kepallobal=23306.jpg]Ígéretes fiatal Kiss Pál Tamás, aki kitűnően szerepel a Forma-1 előszobájának tartott GP3-ban[/kepallobal]
A huszadik születésnapját május 19-én, a katalán fővárosban megélő miskolci srác, Kiss Pál Tamás már a pénteki időmérőn is igen jól versenyzett és hetedikként ért célba, majd a szombat esti első futamon a pontszerző nyolcadik helyen végzett – így a szabály szerint vasárnap az élről indulhatott, mivel a második futamra az első nyolc sorrendjét a GP3-ban megfordítják. Neki kitűnően is sikerült a rajt, ám ketten műszaki hiba miatt állva maradtak, és ennek következtében már a rajtvonalon súlyos baleset történt: kiesett az egyik esélyesnek tartott Alexander Sims.


A rajtrácson történt ütközések miatt négy körön keresztül felvezető autó vitte a mezőnyt, a safety car mögött közvetlenül a magyar versenyző autózott, aki az újrarajtolást is jó kapta el. A 16 körös futamon végig vezetett, a verseny utolsó harmadában már 1 másodperces előnyt tudhatott magáénak, majd a 16. körben 1,295 másodperccel végzett a holland Nigel Melker előtt. A dobogó harmadik fokára a brit Dean Smith léphetett fel.


A huszadik születésnapját a spanyol futam előtt 3 nappal, már a helyszínen ünneplő Kiss Pál Tamás gyakorlatilag tanuló szezonjában, negyedik GP3 futamán tudott, nem is akármilyen, rajt-cél győzelmet aratni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek