hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapA Mountune megcsinálja, amit a Ford nem mer

A Mountune megcsinálja, amit a Ford nem mer

Amennyire bevállalós volt a Ford az új Focus RS-sel, annyira nem mernek lépni a Fiestával. Pedig ütős lenne egy vadított Fiesta RS, szerencsére van, aki megcsinálja helyettük.


Mindent beleadott a Ford az új Focus RS fejlesztésébe és végül gyárilag 350 lóerőt hoztak ki belőle őrült összkerékhajtással, amivel képes pillanatok alatt füstté varázsolni négy vadonatúj abroncsot. Sokan vágytak rá, de a Ford végül nem vállalta be a Fiesta vadított RS kivitelét, helyette csupán 200 lóerőre piszkálták a kisautót, persze az is elég komoly teljesítmény egy ekkora kocsihoz. De lehet több is, a Mountune most előhúzta a 265 lovas Fiestát.



A Mountune MR265 az eddig megvásárolható szettből kihozható legtöbb lóerőt kínálja. Nagyobb turbót és a hozzá való levegőhűtési rendszert tartalmazza a csomag, meg persze egy komolyabb programozást is. Nem kis összeg, több mint 1,5 millió forint a szett és a beszerelés ára, utóbbi csupán 13 órát vesz igénybe, viszont ennyiért 1 kerek másodperccel gyepálja el a gyárilag kapható legerősebb, Fiesta ST200-at. Ráadásul, aki már valamelyik korábbi átalakítószettet beszereltette Fiestájába, annak a Mountune gond nélkül frissíteni tudja, persze a különbözet kiegyenlítésével.



[BANNER type="1"]
A Mountune közel áll a Fordok tuningolásához, elsőként dobtak piacra átalakítókészletet az új Focus RS-hez is. Plusz 25 lóerővel lehet erősebb, azaz 375 lovat képesek belőle kihozni mindezt úgy, hogy közben a gyári garancia sem vész el, mivel a Ford jóváhagyta az átalakítószettet.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek