A Peugeot leszámol a dízel-hibridekkel

    13
    5

    A Peugeot bejelentette, hogy az eddig kifejlesztett dízel-hibrid modelljei a modellciklusuk végével nem kapnak közvetlen utódot. A francia PSA konszern márkái így a jövőben a benzines-hibridekre és különösképpen a konnektorból is tölthető plug-in hibrid változatokra fognak koncentrálni. Maxime Picat, a Peugeot vezérigazgatója elmondta a brit Autocar-nak, hogy a jelenleg az 508 RXH-ban és a 3008 HYbrid4-ben használt technológiának harangoztak. Picat szerint HDi dízelmotorjaik elég takarékosak és kis szén-dioxid kibocsátásúak amúgy is, így nincs elég ok a további zöldítésükhöz.[BANNER type="1"]
    Nem úgy azokban az országokban, ahol a dízel nem favorit, az ilyen piacok igényei szerint egy benzines-hibriddel előbbre lennének. Így nagyobb tömegben tudnának hibrideket eladni, szemben a kis mennyiségben fogyó jelenlegi dízel hibridekkel. A cél, hogy az összes piacukon technikailag hasonló kocsikkal lehessenek jelen, ezért a csak Európában elfogadott dízel-hibrid technológiát nem fejlesztik tovább.

    13 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Inszeminátor fiam, a másolástól többre nem futotta?
      Csalódást okoztál a az elmúlt napok műsora után!
      Elfogyott a muníció, kiürítetted a tárat? Mondjuk ezen nincs mit csodálkozni, hiszen úszik a kivert nyáladban az egész oldal (reméljük csak a nyáladban :-D)!
      Ez így kevés lesz, a tegnapi jeles után ez csak egy elégségesre lesz elég.

    2. Kedves Szerkesztőség!
      Legyenek szívesek a kopasz néven témarombolgató hisztériás fehérjehalmaz összes hozzászólását előre meg hátra is törölni, mivel soha semmi mást nem csinált még szánalmas életében csak ezt, így ez tökéletesen kimeríti a felhasználási feltételek megsértését.
      LOL! 🙂

    3. Kedves Szerkesztőség!
      Ha már az én hozzászólásomat törölték, akkor legyenek szívesek a kiváltó hsz-t is törölni!
      s3000: „Eszement kopasz, remélem már felhúztad magad egy lámpavasra és kifordult szemekkel ott is jól szórakozol az elmebetegségeden. ROFLMAO! :)”
      Ezen hsz -is kimeríti a „témarombolás” fogalmát

    4. Szeretem amikor az átalg hibrd trollnak mindenről csak AZ jut az eszébe. A PUG eladott pár millió dízelt évente. És továbbra is elad. Kijött egy félszívű dízelhibriddel, amit nem vettek. Nyilván a dízel hibája és nem hibridé…

      Csak halkan jegyzem meg, nem az egyetlen dízelhibrid a piacon, a Volvo eladott pártízeter D6ost.

      A probléma alapvetően az hogy Európában a dízeleket konkrét szabályok miatt veszik (adók és egyéb terhek). És a dízelhibridek ugyanúgy nem felelnek meg jól ezeknek a szabályoknak, mint a nagy benzines hibridek. (most tekintsünk el attól, hogy mennyire reális a hibridek esetében úgy tekinteni a villanyra mintha ingyen lenne), és 2-3 literes fogyasztásokat elfogadni.

      A dízelhibrideket nem a benzinhibridesek vagy a villanyautók nyírták ki, hanem a sima egyszerű 2.0 dízelek.

    5. Ez a technológia túlságosan drága volt, az volt vele a fő baj, ezért nem tudott elterjedni. Egyébként a csodálatos hdi motor nagyon jó alap volt! Meg kell tanulni autót gyártani…..inkább meg kell tanulni kezelni a technikát. Ha megérted a működési elvét, és el tudod sajátítani a kezelését, akkor nem ér majd meglepetés. 😀
      s3000 Inszeminátor fiam, a lámpavas kapcsán inkább téged raknálak fel, hogy „kifordult szemekkel” élvezhesd a kilátást, ha találkoznánk….
      De tudod mit, inkább veszek majd élmény autót -golf II tdi-, s veretem a smoke and care fesztiválon a „füstös sereg” tagjaival, s közben majd rád gondolok! Lol:-)

    6. Nahát, az állam leesik – pedig szentül hittem, hogy ez a jövő:)

      Az OK, hogy a Peugeot abbahagyja, de a Land Rover is használ ilyen rendszereket – vajon ők is?

      fonema: Egyetértek, és az se véletlen, hogy a digóknak sincs hibridje:)

    7. Ilyenkor szoktam nagy kedvvel visszaolvasni az évekkel ezelőtti szájkaratékat ahol a minyonagyú barmok vérvörös fejjel és habzó szájjal üvöltötték hogy itt a megváltó koromdízel-hibrid ami az írmagját is kiirtja a HSD-nek ami csak egy csökött benzinmotorral van szerelve ellentétben az überkirály koromdízellel ami az igazi mer az húz mint a barom és élményt ad. LOL! 🙂 Természetesen hiába magyarázta az ember a minyonagyú tetűnek, hogy nagyobb hülyét ezzel már igen nehezen tudna csinálni magából szokás szerint nulla volt a hatás.
      De a legszánalmasabb az egészben az, hogy holnap, holnapután vagy később megint előmászik majd a kanálisból egy ilyen 1500-adik agyhalott és mint ha mi sem történt volna, ugyanazt a koromdízeles hülyeséget fogja magabiztosan előadni mint az elődei 2-4-5-6-7-8 vagy 10 éve, és ez így megy a végtelenségig. 🙂

    8. [i]„A dízel-hibrid zsákutca volt”[/i]

      Óh jaj jaj jaj, micsoda nagy „meglepetés”! Szóval a totálisan halott, teljesen elavult, halálosan környezetpusztító, abszolút zsákutca koromdízel hibridnek sem jó? Nahát-nahát, ki gondolta volna ezt korábban? LOL! 🙂

      Eszement kopasz, remélem már felhúztad magad egy lámpavasra és kifordult szemekkel ott is jól szórakozol az elmebetegségeden. ROFLMAO! 🙂