hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapA raliautók is felvillanyozódnak?

A raliautók is felvillanyozódnak?


Bár még folynak a tesztelések a folyamatosan fejlesztett elektromos raliautóval, az osztrák versenyző már most több mint elismerően beszélt az autóról. Elsősorban az azonnali és egyenletes nyomatékleadás nyűgözte le az első perctől fogva, ami a villanymotor jellegzetessége, és semmilyen eddigi robbanómotoros versenyautóhoz nem fogható. Márpedig Stohlnak van ebben tapasztalata, hiszen N-csoportos ralivilágbajnok és mostanában ralikrossz bajnokságban versenyez.

[BANNER type="1"]
Teljesítményben körülbelül ugyanazt hozza a elektromos raliautó is, mint hagyományos társai a sportág legfelső régióiban. Számszerűsítve ez 544 lóerőt és 760 newtonméteres nyomatékot jelent, amit a jelenlegi akkucsomaggal 15 percen keresztül tud az 1250 kilós autó, 195 kilométer/órás végsebesség mellett. Persze amit a családi házra szoktak mondani, az itt is igaz, vagyis soha nem készül el, mindig akad rajta finomítani való. Ennek megfelelően a tervek között szerepel, hogy a mostani, tengelyenként egy motoros felépítés helyett majd kerekenként használnak egy-egy villanymotort az összkerékhajtás megvalósítására.

Az elektromos raliautó teljes mértékben megfelel az FIA hivatalos előírásainak, de a raliban jelenleg még nincs elektromos kategória, így az autót készítő Stard jelentős tapasztalati előnnyel rendelkezik majd, ha egyszer lesz. Persze például a francia Andros Trophy jégversenyen már külön kategóriában indulhatnak a villanyautók, nem beszélve a Formula E versenysorozatról, így nyilván a rali is bővül majd ilyen kategóriával. Addig pedig hatékony energia-visszatápláló rendszer kerül az autóba, amivel már a hosszabb etapokon is indulhat.

Tibor
nem aktív
RELATED ARTICLES

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. És különben is ki a franc láttott már villany rallyautót??? Ez már mindennek a legalja de komolyan. Az ember régen azért ment ki a szakaszokra, hogy már kilométerekről halhassa a motorok ordítását, durrogását….Villanydarálóból meg nem hallanak szart sem.

  2. Régen még ez is jobb volt:) Egyébként valamilyen szakirodalomban olvastam, hogy ezek a régiek is tudták ezt az 500+-os teljesítményt, csak azt hiszem turbócső szűkítőkkel érték el a visszafolytott 300 lovat akkoriban.

    A korabeli rallycross autókban is ugyanezek a motorok voltak, és ott nem volt 300-as lóerőlimit.

    De majd valaki kiguglizza ezt is pontosan.

  3. Na meg nem azért nem voltak 544 lóerősek mert nem tudtak volna olyan autókat építeni……. Szóval ez hiába tud ennyit a szabályok szerint ennek is 300-ra limitálva kellene lenni. Szóval ez ebben a formában tuti nem fog indulni.

  4. Hát ez szomorú.Először megváltoztattak mindent a WRC-ben,még át is keresztelték IIRC-re vagy mi a csodára,a raliautókat pedig nem a kompakt- és középkategóris modellekre építették hanem a kisautóra.Most pedig elektromosak lesznek…Pedig milyen szép volt valamikor a 90-es és 2000-es evekben…a legendás kék Subaru Impreza,a Skoda Octavia,a Ford Focus WRC raliautók…Juha Kankunnen,Peter Solberg,Colin MC Rae,Makinen,Grönholm…..

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular