kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapA Renault csoport tudomásul veszi az újabb vizsgálatokat

A Renault csoport tudomásul veszi az újabb vizsgálatokat

A Renault közleményben jelezte, hogy tudomásul veszi azt, hogy újabb emissziós vizsgálatokat kap, még akkor is, ha egyszer már tisztázta magát.




Miként az a Renault közleményében olvasható, tavaly novemberben a Francia Gazdasági és Ipari Minisztérium bejelentette, hogy a DGCCRF lezárta a Renault motorokat illető vizsgálatokat és azok eredményét megküldte a Nanterre-i Ügyészségre, ahonnan az a Párizsi Ügyészség kapta meg az anyagot, amely a fogyasztóvédelmi ügyekben eljárni jogosult. A Renault Csoport elismeri (amellett, hogy hivatalos információt a vizsgálat jelen állásáról még nem kapott), hogy további vizsgálódás indul a következő ügyben: „minőségi és ellenőrzési csalás, amely emberi és állati egészségre veszélyes termékek előállításához vezethet”.
[BANNER type="1"]
A fenti fejlemények arra utalnak, hogy az ügyészség tovább kívánja folytatni a vizsgálatokat. Ennek tükrében a Renault Csoport, amely fenntartja jogainak védelmét, kiáll eddig is ismert álláspontja mellet:
  1. A Renault minden rá vonatkozó francia és európai szabálynak megfelel.
  2. A Renault által gyártott járművek teljes mértékben és folyamatosan, a szabályoknak és a törvényeknek megfelelően homologizáltak, és az érvényben lévő szabványoknak megfelelnek.
  3. A Renault járművei semmilyen olyan szoftvert, vagy szoftveres módosítást nem tartalmaznak, amelyek a károsanyag-kibocsátási eredményekkel kapcsolatban hamis, vagy csaló eredményeket mutathatnának.
  4. Az Államok, az Európai Bizottság, a szabályozó szervezetek és a konstruktőrök mind osztják azt a vélekedést, hogy az érvényes szabályok szigorításra szorulnak. Ez a későbbi Euro6d norma alapjait jelentheti majd.




A Renault Csoport emlékeztet arra, hogy 2016 márciusában egy független szakértői bizottság elé terjesztette be az Euro6b normával kapcsolatos, a dízelautókban alkalmazandó, a károsanyag-kibocsátást jelentősen csökkentő NOx csapdákra vonatkozó terveit. A bizottság ezeket a terveket átláthatónak, kielégítőnek és hitelesnek találta. Kíváncsian várjuk az újabb vizsgálat eredményeit, a Renault bizonyára szintén.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. Mi mást tehetne?

    Valaki bennfentesebb magyarázza már meg, hogy tudta úgy beállítania a Renault a kis 1,5 dCi és a még fejlettebb(sic!), újabb 1,6-os dCi dízelét, hogy a legnagyobb NOx-okat bocsátják ki?

    Már EURO5-ösben is siralmasan teljesítettek:
    [url]http://i.idnes.cz/15/101/org/MBB5e51d3_EkoTest_oxidy_dusiku.png[/url]

    EURO6-ban meg egyenesen a tökutolsók lettek a Nissanba rakottal:
    [url]http://cdn.bimmertoday.de/wp-content/uploads/2015/09/ADAC-EcoTest-Diesel-Emissionen-02.jpg[/url]

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek