hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapA terepes után itt a sportos Skoda Kodiaq is

A terepes után itt a sportos Skoda Kodiaq is

Bár a józan ész szerint a Skoda Kodiaq Scout az a változat, aminek igazán értelme van, a Kodiaq Sportline pedig maga az ellentmondás az ő 19-20 colos kerekeivel, mégis lehet, hogy utóbbi lesz a kelendőbb.




Ahogyan a tegnap debütált Kodiaq Scout, úgy az először ma látott Sportline kivitel is alpáron összkerékhajtással és csak a Kodiaq erősebb benzines, illetve dízel motorjaival érkezik (1.4 TSI, 150 LE; 2.0 TSI, 180 LE; 2.0 TDI 150 és 190 LE), 100 km/órára gyorsulási értékei 8-9,8 másodperc, kombinált fogyasztási értékeik 5,3-7,3 l/100 km közöttiek.
Bár az alapáron 19, opcióként 20 colos felnikkel szerelt sportos verzió pont nem a terepjárásról szól, a gyártó itt is büszkén hangsúlyozza a 19,4 centis hasmagasságot és a sportosabbra vett lökhárítók ellenére is 22 és 23,1 fokos első és hátsó terepszögeket. Ahogyan a többi összkerekes Kodiaq, úgy a Sportline is elektronikusan vezérelt lamellás kuplungcsomagot alkalmaz, alapesetben elöl, szükség esetén hátul is hajt.



Az Ambition ellátmányon alapuló Sportline verzió a fickósabb megjelenés mellé igen gazdag alapellátmányt is ad: egyebek mellett alcantara kárpitozást, sportüléseket, melyek közül a sofőré elektromosan állítható és memóriás. Nem hiányzik a multifunkciós kormány, ami a váltógombhoz hasonlóan bőrhuzatot kap, a pedálok alumínium taposókat. A fedélzeti számítógép oldalgyorsulási erőket, turbónyomást, aktuális teljesítmény- és nyomatékleadást, valamint olaj- és hűtővíz-hőfokot is megjeleníthet. A menetmódválasztó összesen 6 (Normal, Sport, Eco, Comfort, Snow és személyre szabható Individual) programot is kínál, ezeknek megfelelően hangolja a motorvezérlést, az automataváltót, a kormányrásegítés és az automatikus légkondicionáló paraméterezését. A tükrök éjszaka sötétedősek, a külsők elektromosan állíthatók és behajthatók, az utasteret 10 árnyalatot kínáló LED hangulatfény dobja fel, külső Kodiaq-logó vetítés is van.
[BANNER type="1"]



Opcióként elektronikusan vezérelt és Comfort, Normal, Sport hangolást kínáló adaptív lengéscsillapítókat is kaphatunk, ahogyan a sofőrsegédek sora is csaknem teljes, egyebek mellett a tolatva manőverezést segítő vontatmány-asszisztenssel és parkolóautomatikával, holttérfigyelővel, mögöttes forgalomra figyelmeztetéssel, gyalogosfelismerős koccanásgátlóval, valamint felülnézeti képet is adó kamerarendszerrel. Az akár 9,2 colos kapacitív érintőképernyős középkonzollal, wifivel és automatikus segélyhívással is felszerelhető Kodiaq Sportline a Scout kivitelhez hasonlóan március elején, a Genfi Autószalonon fog bemutatkozni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek