Alapból nem túl sportos a külső, a menetteljesítményhez igazítja a külsőt a Vorsteiner
Általánosan igaz az erősebb villanyautókra, hogy egészen addig nehéz elképzelni a menetdinamikájukat, amíg meg nem tapasztaljuk. A Tesla által használt végtelenül letisztult és elegáns dizájn sem épp azt sugallja, amire az autóik képesek. Persze, a lényeg alapvetően nem is az, hogyan gyorsul, viszont az egyik leglenyűgözőbb tulajdonságuk a 0-100-as sprintidő, ami a Model 3 Performance kivitele esetében könnyedén 3,3 másodperc is lehet. Irányíthatósága, úttartása is könnyen említhető a kategóriatársak között, ám aki mutatni is szeretné, hogy mit is tud a Model 3, azoknak eddig nem volt megoldás, most rajtuk a Vorsteiner tud segíteni.
Karbonszálas kiegészítőket kaphat a Model 3
[BANNER type="1"]
A hajtáson semmit nem változtat a német műhely, nem lesz sem gyorsabb, sem erősebb az átalakítással, ám jelentősen látványosabb lesz, sportosabb külsőt kap. A Vorsteiner szettjétől ráadásul nem csorbul túlzottan a Model 3 elegáns külseje, jól áll neki a pici ültetés, valamint a vékony karbonszálas műanyag légterelők és küszöbök, továbbá a vékony küllős felnik is. Nagyobb átalakítást kap a hátsó lökhárító, ide egy diffúzor-imitáció kerül, ami vélhetően nem tesz hozzá sokat az autó úttartásához, mivel a Model 3 alja alapból is szinte teljesen sík. Funkciójában nem ad sokat az autóhoz, ugyanakkor azt nem részletezték, hogy a futóművel is csinálnak-e valamit, ha igen, akkor a keményítéstől sokat javulhat az úttartás, amivel fokozódhat a vezetési élmény.
A hátsó diffúzor látványos, vélhetően nem javít sokat az aerodinamikán, ami alapból is elég jó








