hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapAki adja régi autóját és mázlis is, viheti az új Ford Fiestát

Aki adja régi autóját és mázlis is, viheti az új Ford Fiestát


Miután a B-MAX hazai bemutatkozását jótékonykodással kötötte össze a Ford, az új Fiesta érkezését január 24-én, azaz e hét csütörtökön jótékonysági és egyben nyereményakcióval, valamint Ford-tulajdonosok számára szerviz- és alkatrészkedvezményekkel kedveskedve ünnepli.


Aki vállalja azt, hogy saját használt autóját jótékonysági célra ajánlja fel, az nyerhet egy új Fiestát, nem is alap-, hanem Titanium kivitelű csúcsverziót az Év Motorjának választott 125 lóerős, 1,0 literes, háromhengeres GTDi turbós benzinmotorral. A korábbi saját autót természetesen csak a győztes kell átadja, amikor már az új Fiestával mehet haza.[BANNER type="1"]


Az új Fiesta megnyerésének lehetőségéhez január 24-én csütörtökön valamely, az akcióban részt vevő Ford szalont kell felkeresni – reggel 8 és éjfél között. Fontos, hogy a Fiesta24 kampányban nem vesz részt az összes Ford márkakereskedés, ezért aztán érdemes ellenőrizni, hogy hova lehet menni 24-én a nap 24. órájának végéig regisztrálni. A sorsolásra nem kell sokáig várni, már másnap fény derül arra, hogy ki válthatja saját autóját az új Fiestára.



A Fiestáért kapott autót a Ford jótékonyságra ajánlja fel, ráadásul úgy, hogy amennyiben azt nem találja kellően értékesnek vagy üzembiztosnak, helyette 1 millió forintot ajánl fel a Facebook oldalán, a rajongók általi szavazással, a 10 megadott közül kiválasztott szervezet számára.



A Fordhoz 24-én egyébként nem csak a nyereményakció miatt lesz érdemes betérni, Szamosi Viktor, a Ford magyarországi kereskedelmi igazgatójától megtudtuk, hogy az aznap új Fiestát vásárlók felszereltségtől függően az érvényben lévő akciós ajánlatokon felül további, mintegy 200 000 forint értékű extracsomagokat kapnak ajándékba, a Ford Credit felajánlásának köszönhetően ráadásul az autóját hitelkonstrukcióban megvásárló első 10 szerződő további 25 000 forint értékben szervizkupont is kap majd.


Míg használt autót a nyereményjátékban bármilyen márkájút fel lehet ajánlani, Forddal különösen ajánlott lesz 24-én az akcióban résztvevő szalonokba látogatni, ugyanis akkor számos modellre egyedi, 50%-os alkatrész-, illetve szervizkedvezményeket soroló kuponokat osztanak a kereskedők. A munkákat persze nem akkor fogják elvégezni, a 24-én kiválasztott egyedi kedvezmény február 28-áig lesz beváltható. A fordosok tehát mindenképp nyerhetnek a látogatással, a többiek pedig csak szerencsével – már ha egy Fiestáért megválnának mostani autójuktól.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

5 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular