Aksikat loptak parkoló autókból Zuglóban, már el is fogták őket

    0
    1
    A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozást indított, mert 2021. augusztus 1-je és 8-a között ismeretlen tettesek utcán parkoló autók akkumulátorait lopták ki, miután felfeszítették a motorháztetőt. A zuglói és kőbányai rendőrök összefogása nyomán pár napon belül sikerült azonosítani az elkövetőket, akiket augusztus 10-én – alig pár nappal az akkumulátor-eltűnések kezdete után – el is fogtak. A sértettek beazonosítása még folyamatban van, a 24 éves K. Attila ugyanis a kihallgatása során további 24 hasonló lopást vallott be, amit a 20 éves párjával, Cs. Katalinnal közösen követett el. [BANNER type="1"] A párral szemben üzletszerűen, dolog elleni, erőszakkal elkövetett lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indult szabálysértési eljárás. Természetesen őrizetbe is vették őket: a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását, párját pedig bűnügyi felügyelet alá helyezték. Különösen érdekes ez a helyzet, a használt akkumulátor ugyanis nem túl nagy érték, ezért kockáztatni és akár többszázezer forintos kárt okozni másnak a gépháztető felfeszítésével egyszerűen sehogy sem éri meg.