kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapAlapmotorral? Kéne! Kia Rio 4. generáció

Alapmotorral? Kéne! Kia Rio 4. generáció

A koreaiak továbbra sem pihennek, a Rio negyedik generációja ismét jelentős előrelépés. Igaz, most nem elsősorban a látványra gyúrtak rá.


Eltelt 6 év, már megint itt egy új generációs Rio, pedig a 2011-ben érkezett harmadik kiadás sem tűnik még öregnek. Igaz, az hatalmas előrelépés volt a korábbi, 2005-ben bemutatkozott – unalmas, de kiváló – második generációhoz képest, ami egyébként szintén nem kicsi upgrade volt a 2000-ben kijött elsőhöz mérten. Hiába, a Kia felszállóban van. A márka büszkén is hangoztatja, hogy ők az egyetlen autógyártó, amelyik 2008-tól 2016-ig, azaz a válság kezdete óta is folyamatosan növekedni tudott, európai eladásait csaknem duplázta (225-ről 436 ezer példányra növelte). Ma már egységes formanyelve van, azt hozza hűen az új Rio is, ami így formailag nem nagy meglepetés, pláne úgy, hogy nincs benne annyi vagányság, mint a Sportage vagy a Niro esetén, inkább kecses és elegáns, ahogyan a tavaly frissített Optima is.




Hogy az új Rio jó autó kell legyen, azt nemcsak a márka folyamatos fejlődése, hanem az is megelőlegezi, hogy fejlesztéséhez nyilván nem is csak az előző Riót, hanem a nála frissebb (alapjaiban azonos) Hyundai i20-ast is elővehették. Elődjéhez mérten az új Rio 1,5 centivel hosszabb, 4065 milliméterével az i20-ra is ráver 3,5 centit, tengelytávja utóbbihoz és az előző generációhoz mérten is 1 centit nőtt (most 2580 mm). A Rio így a kisautók között nagynak számít. Ezt mutatja 325 literes, a korábbinál 37 literrel nagyobb csomagtere és utasterének tágassága is. Utóbbival állítólag kategóriaelső, amit simán el is hiszek, mert négyen felnőttek gond nélkül ültünk bele és utaztunk vele, csomagjaink is befértek hátra. A bemutatón feltűnő volt, hogy az összes tesztautóban koppanásig hátra volt tolva a vezetőülés – demonstrálva azt, hogy akár egy 2 méter feletti kosárlabdázó is beférhet. Ehhez passzolóan tág tartományban szabályozható (ki-be, le-fel) a kormánykerék és a belső szélesség is a kategóriátlagon túlmutató.



Kia Rio, 2017 - méretek















Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4065 1725 1450 2580 325-980





A beltér kapcsán bravúros fordulatot használ a sajtóanyag: „puha tapintású műanyagok”. Mesteri, a plasztikok ugyanis valójában kemények, de tapintásra valóban rendben vannak, a műszerfalra és az ajtókra színes betétek kerülhetnek, akár bőrülés is rendelhető. Jó pont a Kiánál, hogy a bemutatóra nem csak fullos felszereltségű példányokat, hanem (majdnem) alapverziókat is hoztak. Még szerencse, mert a szövetkárpitos ülések szerintem kényelmesebbek, jobb tartásúak, a bőrös pedig megmutatja: már a Kiánál is kiélhetjük individaulizációs vágyainkat. A műszerfalra mai divat szerint „lebegő”, azaz abból kinövő érintőkijelző kerülhet, egyebek mellett navigációval, tolatókamerával, illetve Apple CarPlay és Android Auto kompatibilitásssal.



[BANNER type="1"]
Motorból 1,25 (84 LE) és 1,4 literes (100 LE) szívó, valamint 1,0 literes T-GDI (turbós és közvetlen befecskendezésű, 100 vagy 125 lóerős) benzineset, valamint 1,4 literes (77 vagy 90 lóerős) turbódízelt választhatunk. Az 1,4-esek váltója üzemanyagfajtától függetlenül 6 fokozatú, illetve az erősebbik 1.0 T-GDI is olyat kap, a többiek 5 sebességeset. Automata egyelőre csakis az 1,4 literes benzineshez kérhető, hagyományos bolygóműves, 4 fokozatú automata. Később az 1,0 literes T-GDI-hez is várható, reméljük, hogy fejlettebb, duplakuplungos automata.


Kia Rio, 2017 - műszaki adatok










































































































1.25 MPi 1.4 MPi 1.0 T-GDi LP 1.0 T-GDi HP 1.4 CRDi LP 1.4 CRDi HP
Emissziós norma Euro 6b
Hengerűrtartalom [cm3] 1248 1368 998 1396
Hengerek/szelepek száma 4/16 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6 (aut./4) kézi/5 kézi/6
Teljesítmény [LE] 84 (6000) 100 (6000) 100 (4500) 120 (6000) 77 (4000) 90 (4000)
Nyomaték [Nm] 122 (4000) 134 (4000) 172 (1500-
4000)
172 (1500-
4000)
240 (1500-
2000)
240 (1500-
2500)
Gyorsulás 0-100 km/h 12,9 12,2 (13,9) 10,7 10,2 14,0 12,0
Végsebesség [km/h] 170 176 (166) 188 190 165 175
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 4,7 5,0 (6,1) 4,5 4,7 3,5 3,8
CO2-kibocsátás [g/km] 109 114 (140) 99 107 92 98
Saját tömeg [kg] 1110 1130 (1158) 1155 1160 1230 1235
Megengedett össztömeg [kg] 1560 1580 (1600) 1600 1620 1680 1680



A bemutatón a belépő dízel kivételével mindegyik verziót sikerült hajtani. A dízellel még utazóautónak is egészen jó a Rio, a 100 lóerős 1,4 literessel és az ugyanolyan teljesítményű 1,0 literes turbóssal egész tüzesnek, ám utóbbival alacsony fordulaton nyomatékszegényebbnek bizonyult, kedvencem viszont az 1,25 literes alapmotor volt. Már az is teljesen elfogadhatóan vitte az autót, alig fogyasztott többet, mint a dízel, nem kunszt vele 5,5-6 liter között járkálni. Én bizony nem nagyon költenék nagyobb/erősebb motorra, ha Riót vennék. És a menetpróba után – bár árait még nem ismerjük – azt kell mondjam, ha kisautót vennék, jó eséllyel Riót vennék.



A negyedik generációs Rio ugyanis egyszerre tudja azt, hogy helykínálatával családi használatra is elegendő, de még vezetési élményt is ad. Elsősorban futóművének és élénk, precíz kormányzásának köszönhetően. Az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű új rugó- és lengéscsillapító-beállítást, merevebb első rugóstagokat és kereszttartót, valamint magasabbra helyezett hátsó torziós rudat kapott. Az eredmény pedig az, hogy okosan, lendületből autózva az alapmotorral is megfogalmazódik bennünk a kérdés:

hogy a fenébe lehet egy kisautó ennyire stabil?

Kerékből 15, 16 és 17 colosak is választhatók. Valószínűleg a 16 colos lesz a legjobb, de még a 17-esek esetén sem bántóan kemény a futómű. Itt érdemes egy pillanatra megállni: 17 colos felni egy nem is teljesítménymodell kisautón? Igen, 2017-ben itt tartunk. Meg ott, hogy a Rio nem csak kerékméretből, rugózási kényelemből is olyat ad, ami néhány éve a középkategóriában is jónak számított volna.



De van ám itt egyéb is még: gyalogosfelismerős vészfékrendszerével és sávelhagyásra figyelmezetésével a Rio kategóriája legbiztonságosabb modellje kíván lenni. Utóbbihoz persze az sem mellékes, hogy karosszériájában a korábbinál 30 százalékkal több a különösen nagy szilárdságú acél, a növelt merevséggel egyrészt 5 Euro NCAP csillagos eredmény a cél, de kétségtelen, hogy a korábbinál merevebb és nem mellesleg könnyebb karosszéria a vezethetőségben is visszaköszön.




Az új, negyedik generációs Rio árait még nem ismerjük, de piacra lépése az első negyedévben várható, azaz legkésőbb márciusban meg fogjuk tudni. Ellátmányába egy fontos tétel, a 7 év/150 ezer kilométeres garancia mindenképp alapáron várható.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ezt nem értem (vagy inkább nem bírom) a koreaiakban: mindig kijön valahol a spúrságok. Honnan kaparták elő azt a négyfokozatú automatát? (Miközben van duplakuplungos váltójuk is, büszkék is rá.)
    Van még rajtuk kívül a piacon, aki ilyen kevés fokozatot használ? Utoljára benzines H Astrában volt ilyen…

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek