hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapÁlca nélkül kapták le az új Suzuki Swiftet

Álca nélkül kapták le az új Suzuki Swiftet




Ugyan Esztergomban már nem készül majd új Swift, azért mégiscsak A mi autónk marad. Ezzel minden, ami történik körülötte, közel áll majd a szívünkhöz, és már nem csak a formaterv levédetéséhez szükséges terveknek, vagy a budapesti rakparton cirkáló álcázott példánynak örülhetünk. Megérkezett az első fotó az autóról, igaz nem túl jó minőségben, annyit azért láthatunk, hogy izgalmas és különleges a formaterv, de mégis határozottan swiftes a megjelenése.



[BANNER type="1"]
A Suzuki kisautójáról azt pletykálják, hogy a gyártósorról legördülő példányok hátsó tengelyén differenciálműveket is láttak. Ez nem meglepő, az eddigi Swiftekből is volt összkerekes. A Balenóval, illetve az új Ignisszel közös padlólemezre épülő új Swiftnek pedig megvan a lehetősége az AllGrip összkerékhajtásra, mivel mindkét testvérmodelljéhez is rendelhető. Valamint várható a kis villanymotorral szerelt enyhe hibrid SHVS kivitel is.

RELATED ARTICLES

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. kicsit több újítás kéne a formára kezdenek beleesni abba a hibába mint a Volkswagen, ami a 3-as golfot tuningolja formára azt mindig adnak neki egy új számot azt cső. Ez csak a Porschenak jön be a 911-el.
    amúgy van rajta pár dolog ami más kocsikon már volt, pl. eleje Nissan Gt-r lebutított változata, hátsó lámpák meg merci a-osztály, oldalról meg Nissan Juke. Tervező biztos szereti ezeket a kocsikat.

  2. Nekem valamiért egyből az Opel Adam ugrott be az elejéről. Határozottan jobb, mint az alsó fotókon lévő predátor-maszkos. Komolyan mondom, a mai autók design-ját mintha igyekeznének emberi karakterrel felruházni: van, amelyik mosolyog, van, amelyik szomorú ábrázatú, némelyik csodálkozik, más autók meg be akarnak kapni…bámulatos:)

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular