Ezek a legelső kémfotók a várhatóan az alapmodell mellett a szeptemberi Párizsi Autószalonon bemutatkozó új Renault Clio RS-ről. Bár az autót szemgolyót megzavaró álcafólia borítja, a karosszéria sportos elemeit nem tudták elrejteni, kilátszik a légterelővel bonyolított, szélesebb hűtőrácsba torkolló lökhárító, a szélesebb küszöbpár és a masszívabb, diffúzort és a két szélén négyszögletes kipufogóvégeket tartalmazó hátsó lökhárító.
[BANNER type="1"]
A fotókon az is látszik, hogy nagyobb méretű felniken és peres gumikon gördül, és a két hátsó ajtót sem rejtették el: ennek magyarázata, hogy a várakozások szerint csak ötajtós változatban érkezik az új RS, de a hátsó ajtókat rejtett kilincsekkel készítik, hogy úgy tűnjön, továbbra is háromajtós a típus. Az már most biztos, hogy a mostani generáció 2 literes, 200 LE-s szívómotorja helyett 200 LE-nél erősebb 1,6 literes négyhengeres turbómotort szerelnek a Clio RS orrába, amit a korábbi generáció hívei minden bizonnyal nagy sajnálattal fogadnak, hiszen az egy élénk, jól pörgő, és épp eléggé nyomatékos erőforrás volt, de sajnos manapság nem motor, amin nincs turbó.
Álcázhatatlan az új Clio RS
A minden porcikáját borító álcamatricázás ellenére karosszéria-elemei, kerekei és kipufogói elárulják, hogy a kémfotós a Renault Clio sportváltozatát kapta lencsevégre.



