Állítólag ilyen lesz az új Audi A8

    7
    5

    Évek, generációk óta megszokott az Audinál, hogy az A4, A6, A8 limuzinok egy kaptafára készülnek. Ez a jelenség ráadásul időről időre, generációról generációra egyre inkább igaz. Így aztán nem vállalt merészet az olasz OmniAuto, amikor szokása szerint megpróbálta kitalálni, hogy milyen lesz a legtöbb eséllyel az idén őszi Frankfurti Autószalonon, de talán már a tavaszi genfin bemutatkozó negyedik generációs A8. [BANNER type="1"] Prototípusát már tavaly nyáron láthattuk a Norschleifén körözni, állítólag az A8 lehet az Audi első önvezető autója. Már amennyire azt a jogszabályi környezet engedélyezi, tehát egyelőre részlegesen, de dugóban például a teljes irányítást átveheti majd az új A8.
    Nagyjából tehát ismerjük a formát, igaz, a klasszikusan háromdobozos karosszéria jelentős illeszkedést ígér a márka többi modelljéhez, azaz sok meglepetést vélhetően nem várhatunk tőle. Újítás azért biztosan lesz benne, hiszen ez az első olyan modell, amit már a kezdetektől Marc Lichte (és csapata) rajzolt. Ami viszont – szokás szerint – átütő változást ígér, az a technika. Az Audi második generációs Virtual Cockpit digitális műszerblokkját és Nvidia Tegra K1 processzoron alapuló moduláris (MIB2+) szórakoztató- és információs-rendszert várhatunk az utastérbe. Ahogyan az aktuális Q7, úgy az A8 is a konszern MLB Evo padlólemezére épül, 200 kilogrammos tömegcsökkentést ígér. Bár motorpalettáján megtalálható lesz a Bentley Bentayga 6,0 literes W12-ese, csúcsmotorja a Porsche Panamera esetén is alkalmazott duplaturbós 4,0 literes V8-as lesz, 550 lóerővel és 770 Nm nyomatékkal. Lesz természetesen konnektorból tölthető változat is, még nem tudni, de valószínűleg a Q7 e-tron modellből ismert hajtáslánccal.
    Az új A8 piacra lépése idén év végén várható, ahogyan a legújabb Lexus LS-é is. Addigra állítólag frissül a Mercedes S-osztály is, hogy a luxusautók között a még mindig szinte zsenge 7-es BMW legyen majd a korelnök.
    Előző cikkBedurvul a Skoda Kodiaq
    Következő cikkJöhet a hibrid Bentley
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    7 HOZZÁSZÓLÁS

    1. En a 4. Audimat gyűröm, (A6, A6, A6, A5) és most jövő hónapban jön az A7-es.
      Kb. 600-700 ezer km után csak kötelező szervizek illetve egy váltófelújítás ami az én hibámból történt.
      Egyszerű a recept,legyen 3 literes V6-os és S-tronic váltós. Nálam ezek beváltak.

      Üdv

    2. Nálam otthon a fa hasogatáshoz használt ék különbül néz ki mint egy audi.
      Teherautók kerekei alá szoktak ilyesmi formákat rakni, arra lehet hogy ez is jó hogy ha kienged a kamion kézifékje az tényleg beékeli hogy ne guruljon tovább.

    3. Sajnos az Audi továbbra sem más, mint egy álruhába bújtatott VW, ugyanazzal a technikai tartalommal és megbízhatatlansággal (gyakorlatilag hasonló, mint amikor öltönyt vesz fel egy bűnöző, attól még bűnöző marad).