hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapÁllítólag Monacóban debütál az új Alpine-prototípus

Állítólag Monacóban debütál az új Alpine-prototípus

A Renault Alpine A110 versenyautók 1971-ben és 1973-ban 1-2-3 helyen végeztek a Monte-Carlo ralin, és ezzel örökre beírták magukat az autórajongók szívébe.




Az elmúlt évek során többször hallhattunk az egykor világhírű versenyautó, a Renault Alpine feltámasztására tett kísérletekről, de később mindig kiderült, hogy ezek inkább csak szándéknyilatkozatok, mintsem valós fejlesztési tervek voltak. Az Autoblog.nl legfrissebb információi alapján viszont most úgy tűnik, akár már a két hét múlva esedékes F1 Monacói Nagydíjon bemutathatják a prototípust, melyet az A100-as modell születésének 50. évfordulójára készítene el a Renault.

[BANNER type="1"]

A holland site szerkesztői azt is tudni vélik, hogy ZAR néven mutatják be az újdonságot, melynek hajtásával kapcsolatban kétféle utat tartanak lehetségesnek: vagy teljesen elektromosság által hajtott villanyautóról van szó, vagy pedig a konszerntestvér Nissan GT-R-jének hajtását felhasználva alkotnak valami extrémet a franciák.




Ha a pletyka igaznak bizonyul, és a ZAR tanulmány valóban feltűnik Monte-Carlóban, akkor biztosra vehetjük, hogy később a Goodwood Festival of Speeden, illetve a Párizsi Autószalonon is kiállítják majd.

Gergely
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek