Hamilton ismét legyőzhetetlennek bizonyult
Valódi izgalmat csak a verseny eleje tartogatott, hiszen Max Verstappen a rajt után, már az első kanyarban egy bravúros manőverrel megelőzte az élről rajtoló Lewis Hamiltont. Ekkor még egy kis reménysugár látszódott, mutatkozott egy kicsi esély, hogy nem egy újabb Hamilton-Mercedes győzelem következik. Aztán szép lassan szertefoszlott ez a remény. Yuki Tsunoda pálya szélén leálló versenyautója kavarhatta volna meg a lapokat, mert beküldték miatta a biztonsági autót.
Az első körben visszaszorult a második helyre, de később felküzdötte magát az élre a Mercedes versenyzője
Azonban az F1 szinte művészi módon akkor is csak ritkán tud izgalmasabbá válni, ha a biztonsági autó megkavarja a stratégiát. Miután szabaddá vált a pálya, következett az unalmas körözgetés. Többször is felmerült már, hogy a barcelonai pályát csak tesztekre használja a mezőny, hiszen sokszor láthattuk már ugyanezt az eseménytelen körözgetés. Ám a baj sokkal mélyebben gyökerezik, hiszen ez nem a pályán múlik. Szemmel láthatóan akarat sincs a csatákra, mindenki a gumispórolásra játszik. Egyedül Perez látványos előzését tudom még megemlíteni, amivel Ricciardót utasította maga mögé. Ezen kívül csak a szokásos, DRS segítségével végrehajtott kikerülő manővereket láthattunk.
[BANNER type="1"]
Hamilton a pályafutása 98. futamgyőzelmét aratta
Miután a Red Bull lényegében eltaktikázta magát, Hamiltonnak sem volt különösebben nehéz dolga Verstappen előzésével a 60. körben. Így végül elsőként intette le a kockás zászló, ezzel a sikerrel pedig beérte az örökranglistán Michael Schumachert, aki pályafutása során szintén hatszor győzött a Spanyol Nagydíjon. Folytatás két hét múlva Monacóban.
A pálya módosítása sem hozott több izgalmat
Végeredmény, Spanyol Nagydíj, Barcelona (66 kör, 308,424 km, a pontszerzők):
[BANNER type="2"]
- Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:33:07.680 óra
- Max Verstappen (holland, Red Bull) 15.841 másodperc hátrány
- Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 26.610 mp h.
- Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 54.616 mp h.
- Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:03.671 perc h.
- Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 1:13.768 p h.
- Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:14.670 p h.
- Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.
- Esteban Ocon (francia, Alpine) 1 kör h.
- Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1 kör h.
[BANNER type="3"]
Leggyorsabb kör: Verstappen, 1:18.149 perc (62. kör)
A vb-pontversenyek állása 4 futam után
| Pilóták | Pontszám | Csapatok | Pontszám | ||
| 1. | Hamilton | 94 | 1. | Mercedes | 141 |
| 2. | Verstappen | 80 | 2. | Red Bull | 112 |
| 3. | Bottas | 47 | 3. | McLaren | 65 |
| 4. | Norris | 41 | 4. | Ferrari | 60 |
| 5. | Leclerc | 40 | 5. | Alpine | 15 |
| 6. | Perez | 32 | 6. | Alpha Tauri | 10 |
| 7. | Ricciardo | 24 | 7. | Aston Martin | 5 |
| 8. | Sainz | 20 | 8. | Alfa Romeo | 0 |
| 9. | Ocon | 10 | 9. | Williams | 0 |
| 10. | Gasly | 8 | 10. | Haas | 0 |










Sajnos nem „andalító” körözgetés, hanem „undorító” körözgetés…
Lassan botrány lesz az f-1…