szerda, február 4, 2026
spot_img
KezdőlapAudi: háromból semmi

Audi: háromból semmi

A Német Túraautó-bajnokság harmadik futamát Paffett nyerte Brands Hatchban, a Mercedes máris két futamgyőzelemnél tart.




A német túraautó bajnokságban, azaz a DTM-ben Paffett tökéletes hétvégét zárt, hiszen övé volt a pole, majd fölényes rajt-cél győzelmet aratva jelentősen növelte előnyét az összetettben. Mint azt korábban írtuk, a hockenheimi szezonnyitót is ő nyerte, majd a Lausitzringen második lett – a HWA Mercedes 2005-ös DTM-bajnok brit pilótája ennél jobb rajtot nem nagyon vehetett volna azután, hogy tavaly csupán hetedik lett.




A visszatérő BMW-vel Spengler a lausitzringi aranyát ezúttal ezüstre cserélte, a 2011-es legjobb Audi bezzeg idén eddig nem nyújt valami acélos teljesítményt, most – Rockenfeller révén – egy harmadik helyre futotta a Phoenix csapattól, míg az Abt színeiben versenyző Ekström mindössze ötödikként ért célba (a címvédő Tomczyk M3-asától messze leszakadva). Folytatás két hét múlva Spielbergben.
[BANNER type="1"]

DTM, Brands Hatch, 1929 m (97 kör), végeredmény (élmezőny)


  1. Paffett (brit, HWA Mercedes) 1:10:01.585 ó
  2. Spengler (kanadai, Schnitzer BMW) + 5.065 mp
  3. Rockenfeller (amerikai, Phoenix Audi) + 5.579




Az egyéni pontverseny állása (élmezőny)


  1. Paffett 68 pont
  2. Spengler 43
  3. Ekström 35




A konstruktőri pontverseny állása (élmezőny)


  1. HWA Mercedes 88 pont
  2. Schnitzer BMW 43
  3. Abt Audi 43

István
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek