kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapAutó alá szorult, mégis felállt

Autó alá szorult, mégis felállt

Ez nem fedélzeti kamerás felvétel, egy motoros direkt filmeztette magát, ám a kanyar nem adta ki, ő elcsúszott, egyenesen egy kocsi alá került.


Utólag „remek dolog baleseteket elemezni, de legalább ennyire remek dolog azért forszírozni egy kanyart, hogy az a videón jól mutasson. Az alábbi videó főhőse pedig így tett, addig húzta a gázt, mígnem motorja csúszni kezdett, majd el is esett. Tehetetlensége miatt természetesen haladt tovább, immár csúszva a kanyar külső íve felé. Egy Lexus RX sikeresen kikerülte a padka irányába, egy Honda Civic pedig a motoros láttán teljesen le is hajtott az útról, s épp meg is állt, amikor a motor és a motoros orra alá csúszott.
[BANNER type="1"]
Hihetetlen, de a masszív védőöltözetnek és az autósok figyelmének is köszönhetően a magát túlvállaló motoros sérülések nélkül úszta meg a balesetet, amiben csupán motorja és a Honda Civic orra sérült meg. Ha egyébként utóbbi az úton maradt volna, akkor ennyi kár sem adódott volna, ám egy hirtelen utunkba kerülő, most a motorost jelentő „tereptárgy érkezési irányát, várható pályaelhagyását nem mindig könnyű felismerni, úgyhogy egy percig se hibáztassuk a motorosra ügyelő autóvezetőt!

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek