hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapAutó, ami nem csak az árával olcsó. Górcső alatt az újkori Dacia

Autó, ami nem csak az árával olcsó. Górcső alatt az újkori Dacia


Nem vitás, hogy a Sandero 1 990 000 forintos árával a Dacia a legolcsóbb autó, az egyetlen 2 millió forint alatt kapható új autó. Ráadásul úgy tud a piac legolcsóbbja lenni a Dacia, hogy igazán parányi méretű miniautót nem is kínál. Legkisebb modellje a nemrégiben szabadidő-autós Stepway csúcsváltozatával tesztelt Sandero is egészen tágas kisautó, a Logan ugyanaz lépcsős farral és még nagyobb csomagtérrel. Itt van továbbá már utóbbi kombi, azaz MCV változata, ami ugyan már nem szekrényajtós, furgonos praktikumot és teret adó, akár hétüléses, valóban többcélú autó, hanem „csak” hagyományos kombi, mélyen a konkurensek ára alatt, s azokénál nagyobb belső méretekkel. Viszont a vásárlók még mindig sokszor félnek itthon a márkanévtől. Az ódzkodás nagyját persze felemésztette a Duster, ami három évvel ezelőtt divatos szabadidő-autóként debütált, s azóta is mind többeket győz meg arról, hogy lényegében mindegy az embléma az autón, azt kell nézni, amit kapunk.




Előző generációs, azaz első modern kori Dacia modellek













































Méretek Dacia Logan Dacia Logan MCV Dacia Sandero
Hosszúság [mm] 4290 4470 4020
Szélesség [mm] 1740 1740 1745
Magasság [mm] 1535 1640 1535
Tengelytáv [mm] 2630 2900 2590
Csomagtér [l] 510 700-2350 320-1200
Hasmagasság [mm] 155 160 155




Nem feltétlen csak magát az autót, hogy az mennyire tetszik, hanem a teljes csomagot. Megbízhatóság, tartósság, üzemeltetési költségek szempontjából. Ha csak az előbbire koncentrálunk, a ma már nem is annyira román márka könnyedén alulmarad. A Dacia bizony még mindig messze van attól, hogy álomautó legyen, persze ma már egy divatos szabadidő-autó Duster vagy egy szabadidő-autós Sandero Stepway könnyedén tetszhet is sokaknak, ám a használt példányok zömét adó első Loganok még kevéssé csábítóak. Aki azonban józanul, az említett egyéb jellemzőket is számba véve választ, az igazán olcsó, filléres autót keresve is könnyedén köthet ki egy régi lépcsős Logan mellett. Használtan ugyanis azok akár 500 ezer forint alatt is elérhetők, a klímásak 700 ezer forint környékén startolnak. Már nem annyira filléres, de még mindig olcsó az ötajtós, 2008-ban debütált Sandero, melynek első példányai (törésmentesen) 1 millió forint felett kezdődnek, míg az óriási csomagterű Logan MCV-k veszettül tartják az árukat: a 2006 őszén bemutatkozott puttonyosból 1,35 millió forint a legolcsóbb.



Ha a Daciák tudását és árát mérlegeljük, bizony jó választásnak mondhatjuk őket. Aláírható persze, hogy elismerésre méltó törésteszt-eredménnyel az első sorozatok még nem büszkélkedhetnek, ám a hasonló áron kapható, jellemzően drágábban fenntartható alternatívák sem jobbak. A vásárlási döntés előtt persze sokakban felmerül a kérdés, hogy mi van a korrózióval, hiszen ezekre csupán 6 év átrozsdásodás elleni jótállást adtak, a kezdeti példányok pedig a pletykák szerint rozsdásodtak is, meg ugye mégiscsak román autók, olyanok, amiktől kódoltan félnünk kell.




Az első Dacia Logan főbb műszaki adatai

















































































1.4 1.6 1.6 16V 1.5 dCi
68 LE
1.5 dCi
86 LE
Motor benzin benzin benzin dízel dízel
Hengerűrtartalom [cm3] 1390 1598 1598 1461 1461
Hengerek/szelepek száma 4/8 4/8 4/16 4/8 4/8
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/5 kézi/5 kézi/5 kézi/5
Teljesítmény [LE (1/min)] 75 (5500) 87 (5500) 104 (5750) 68 (4000) 86 (3750)
Nyomaték [Nm (1/min)] 112 (3000) 128 (3000) 148 (3750) 160 (1700) 200 (1900)
Gyorsulás 0-100 km/h 13,0 11,5 10,2 15,2 13,0
Végsebesség [km/h] 162 175 183 158 167
Fogyasztás – vegyes [l/100 km] 6,9 7,3 7,1 4,7 4,6



Vajon van alapja a fenti pletykáknak? – tettük fel a kérdést Kiss Zoltánnak, a Dacia Klub Magyarország[/url] oszlopos tagjának, gyakorló Logan-tulajdonosnak és Nyéki Ákosnak, a Renault- és Dacia-specialista és hivatalos márkaképviselet Nyéki Autóház[/url] alapító tulajdonosának. Azt már Használói Véleményeink is sugallták, hogy a köznyelvben élő Dacia-gyűlölet mondáinak a fele sem lehet igaz, hiszen a 168, első generációs Loganról író tulajdonos összességében jóra kerekíthető 3,65-ös osztályzatot adott (ötös skálán), a megbízhatóságot pedig egyenesen kitűnőnek számító 4,5-tel értékelték. Nem vitás, hogy autójukért ők sem feltétlen rajonganak, a tetszési index csak közepes, 3 pontos, míg a vezetési élmény és a megjelenés/imidzs osztályzat egyaránt 3,5-ös. Az autókról írt vélemények azonban egyenesen rajongóiak. Sokan dicsérik autójuk kényelmét, sokoldalúságát, strapabírását, és bizony többen is írják, hogy az rozsdásodik.


[BANNER type="1"]
Nem titkolja ezt a márkaszervizes sem. Nyéki Ákostól megtudtuk, hogy visszahívásban kaptak az első Loganok utólagos kőfelverődés-védelmet hátsó kerékdobjaikhoz, több példánynál a kerékjárati ívet már javítani is kellett, illetve a küszöbök, az alsó váznyúlványok és az ajtók is utólag kapták meg az üregvédelmet. A később gyártottaknál ezeket már a gyár megadta, azonban azoknál a példányoknál, amelyeket nem vittek márkaszervizbe, lehet gond a rozsdásodással. Még esetleg azoknál is, amelyeken megcsinálták az utólagos kezelést. Ezeknél egyedi elbírálás alapján akár a 6 éves rozsdagarancia leteltével is orvosolta a problémát a márka (amennyiben az autót addig márkaszervizbe hordták). Ettől függetlenül persze könnyedén felbukkanhat a piacon komolyabban rozsdásodó korai Logan, az a nem márkaszervizben karbantartott.



Az autók a korai korróziós problémákon túl alapvetően hibamentesek. Kiforrott, egyszerűsített Renault-technikával megépítettek. Így aztán megbízhatóság és tartósság szempontjából az anyamárka modelljeinél is jobbak. Mellettük szól, hogy legtöbb esetben keveset autózók vásárolták és vásárolják a Daciákat. Így nem kell meglepődni az akár évi 10 ezer vagy még szerényebb futású példányok láttán. Ki lehet fogni ilyeneket, vannak persze kifejezetten sokat használt, leginkább „munkaautóként” alkalmazott példányok is. Választásnál fontos tehát a leinformálható előélet!



A motorok közül csak a kifejezetten sokat autózóknak lehet ajánlható a dízel. Bár annál sem jellemző a hiba, lehetőség jóval több van, mint a benzineseknél. Az 1.5 dCi szerényebb teljesítményű, még hagyományos lendkerekes, ám Delphi befecskendezős egységei kerültek az első Loganokba/Sanderókba. Ritkán, de előfordul a porlasztócsúcsok rendellenessége, idővel lehet baj a turbóval is, míg a benzinesek kvázi problémamentesek, szervizes és felhasználói oldalról is csakis szűrő- és kenőanyagcserékről hallottunk. A futómű nem csak csillapításával, tartósságával is jól tűri a hazai utakat. Nem hullik szét, még a lengéscsillapítók is kifejezetten jól bírják a megpróbáltatásokat, nem jellemző, hogy cserélni kellene őket. Tartósak a fékek. A hátsó dobokkal jellemzően nincs probléma, elöl a betétek 50-60, a tárcsák jellemzően 120 ezer kilométert is bírnak.



Apró, csavarhúzóval otthon vagy az útszélén is javítható problémák, egy-egy filléres alkatrészcserét igénylő hibák természetesen adódhatnak a kezdeti Daciákkal, ám megbízhatóság szempontjából semmivel sem rosszabbak, sőt, inkább jobbak, mint a kortárs autók. Előny náluk, hogy alkatrészeik olcsók, illetve maguk az autók is azok. Persze egyre kevésbé. Míg a legelső Logan ma a filléres autó egyik megtestesítője, már az ötajtós, azonos alapú Sandero, illetve a kombi MCV sem olyan alacsony árú, és nem is olyan gyakori használtan. A Dacia vevői bizony tudatos vásárlók: jellemzően sokáig tartják újonnan vásárolt autóikat, hiszen ők már nem félnek a márkától, s tudják, hogy hosszú távon úgy éri meg. Vagy használtan, olcsó és korrektül karbantartott példányt választva. Érdemes barátkozni a márkával.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

14 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A mi Loganunk lassan 9 éves és kb. 120 ezer km van benne (újonnan vettük).
    Kicsit kivirágzott a jobb hátsó sárvédőív, elfogyasztott már egy szett kormányösszekötőt és még pár apróságot, de ettől eltekintve egy technikailag szinte tönkretehetetlen, a „ridegtartást” jól bíró, fillérekből üzemeltethető autó. Mi nagyon elégedettek vagyunk a járgánnyal, teszi a dolgát. Amúgy tetszik az új, de annyira jól működik még a régi, hogy nincs értelme elkapkodni a cserét. Majd ha ebben lesz 200 ezer…

  2. Mi a helyzet a kormánymű problémákkal? Erről nem nyilatkozott a szakszerviz? A konkurrens autós oldal egyik műsorában említették, hogy ez az egyik gyenge pontja a loganeknek, cseréje nagyon drága.
    Tud erről bárki többet?

  3. Kedves László!

    Minden visszajelzést örömmel fogadunk! Ezek a sokat futott példányok is jól mutatják, hogy a Dacia alapvetően megbízható márka. Az, hogy 230 ezer kilométer után porlasztócsúcsot, izzítógyertyát és lengéscsillapítót kell cserélni egy dízelben, azt gondolom nem vészes.

    Üdvözlettel,
    Katona Mátyás

  4. Eddigi legjobb autóm, pedig 30 év alatt volt vagy 10 és több, mint 1 millió km-t megtettem. Volt Wartburg, régi Dacia, Ford, Peugeot, Citroen, Skoda, Audi, BMW, Toyota, stb. MCV-m van 6 éves 120 ekm és semmi baja és csak az első fékbetéteket meg pár izzót cseréltem. Nem kényes. Bravó. Nagyon olcsó az üzemeltetése, lehet vele cuccolni is. A cíkkben írtak alapvetően pontosak, bár én rozsdával nem találkoztam, talán mert 2007-es gyártású. Miért adnám, ha ugyanolyan jó, mint újkorában és ha mást vennék, akkor ilyen megbízhatót, racionálisat nem lehetne találni?

  5. „Az első Daciák csúcsmodellje a hétüléses MCV, pláne az erősebbik dízelmotorral. Igazi sokcélú autó, nagycsaládosok és kisvállalkozók közös kedvence”
    -Ez halál pontosan így van 192.000 km után is tudja, amiért véve lett, soha rosszabbat!

  6. Üdv Mindenkinek!
    Tisztelt Katona Mátyás!
    Teljes mértékben tisztában vagyok azzal,hogy nincs szüksége „visszaigazolásokra” a cikkeivel kapcsolatban!
    Néhány érdekesség a mai Daciákkal kapcsolatban a használtautó.hu oldaláról!
    Kiemelt figyelmet kellene a „futott km.-re ” fordítani!Ezek a Daciák,már nem hasonlíthatók a régiekhez!!
    http://www.hasznaltauto.hu/auto/dacia/logan/dacia_logan_mcv_1.5_dci_laureate_7_szemelyes_-7265337
    http://www.hasznaltauto.hu/auto/dacia/logan/dacia_logan_1.5_dci_ambiance-7384823
    http://www.hasznaltauto.hu/auto/dacia/logan/dacia_logan_1.4_laureate-6887679
    Üdvözlettel.Soós László

  7. Olaszországban igen sok Dustert láttunk, de az osztrákoknál is fellelhető számos darab (statisztikát nem készítettem). Persze lehet, hogy ott nem olyan büdös műanyag belsővel árusítják, mint amilyen az egyik ismerősöm elsők között Magyarországon vett Dusterja, amelyet nem lehet kiszellőztetni.

    Azon én is gondolkodtam, hogy miért nem Renault lett a Daciából? De biztos román érdekek alapján maradt a márkanév.

    Nem tudjátok, nálunk lesz a hazánkban gyártott autókból Pannonia, Aquincum, Balaton, Savaria stb. márka?

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular