hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapAz ÁAK válaszolt és tájékoztatott

Az ÁAK válaszolt és tájékoztatott

Miért nem kaptak kellő mértékű tájékoztatást az autósok, miért nem zárták le az M1-es autópályát még a masszív gigadugók elburjánzása előtt múlt hét csütörtökön? Talán soha nem tudjuk meg.




Tudjuk, a csapból is a már mintegy egy héttel ezelőtti, múlt hét csütörtök estétől kezdődött, s egészen szombatig, helyenként vasárnapig tartó gigadugók sztorijai folynak – még mindig. Téma is lesz ez még egy darabig, hiszen jó lenne okulni belőle, legközelebb elkerülni a hasonló katasztrófákat, ezért a hozzánk közvetlenül érkezett, csupán morzsányi információ, illetve negatív élmény kapcsán feltettünk néhány kérdést az Állami Autópálya Kezelő Zrt. számára.[BANNER type="1"]


Levelünkben kiemeltük, hogy érthetetlennek tartjuk, hogy az autópályát nem zárták le még este 7 körül sem, amikor már nyilvánvaló volt, hogy az autók órák óta nem jutottak ki róla. Annak ellenére nem terelték le az ott araszolókat, hogy a dugó, de talán annak végeláthatatlansága is egyértelmű volt már. Sőt, nem csak nem tessékelték le az autósokat, még fel is engedték őket, akár a már kialakult dugó közelében is.


Feltettük a kérdést az ÁAK számára, hogy miközben saját tapasztalatunk és sok más forrás szerint sokszor nem volt elérhető a weblapjuk, mikor, miként tudták tájékoztatni az autósokat a dugókról? Esetleg várható-e valamilyen fejlesztés, például dedikált, az autópálya-információkat folyamatosan sugárzó rádióadó bevezetése, amely által a jövőben gyorsabb és jobb tájékoztatást kaphatnának az esetleges dugókról az autósok?


Választ kaptunk, azonban sokkal okosabbak nem lettünk, új weboldalukhoz persze gratulálunk, ám kíváncsian várjuk az információt, hogy mégis miért engedtek autósokat felhajtani az M1-re, miért nem terelték ki az autósokat, amikor már egyértelmű volt, hogy azon előre menni araszolni nem érdemes.


Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. válasza


A történet ott kezdődik, hogy a múlt hétvége felé közeledve az országban tapasztalható szélsőséges időjárási viszonyok és a közlekedési helyzet miatt soha nem látott mértékben nőtt meg a www.autopalya.hu látogatottsága. Az átlagos forgalmat olykor tízszeresen is meghaladó terhelést a kiszolgáló szerver sajnos nem tudta kezelni, ezért a honlap egyes időszakokban alig, vagy egyáltalán nem volt elérhető.


A portál üzemeltetője (Sense/Net Zrt.) kérésünkre több intézkedést is hozott annak érdekében, hogy a problémát megoldjuk. Ezek egyike az volt, hogy a legnagyobb kapacitásigényű webkamera-kép szolgáltatást kikapcsolták. Sajnos ez nem sokat javított a helyzeten, így diszpécsereink hiába vitték fel a www.autopalya.hu oldalon található interaktív térképre az aktuális közlekedési információkat (ezek jelennek meg szövegesen a címlapon található Friss Autópálya Információk dobozban), a látogatók ezekhez vagy nem, vagy csak nagyon nehezen tudtak hozzájutni.


Péntek délelőttre az ÁAK honlapja végképp elérhetetlenné vált. A Sense/Net munkatársai ekkor azzal a javaslattal álltak elő, hogy a több hónapos fejlesztéssel készülő új ÁAK honlap következő hétre időzített élesítését a rendkívüli körülményekre való tekintettel hozzuk előbbre, mert az új verziójú, fejlettebb portálmotor, amely az új honlap működését vezérli, jó eséllyel jobban megbirkózik majd a nagyobb látogatószámmal. Az új weboldal a statikus tartalmakat tekintve szinte teljesen készen volt, csak az utolsó körös tesztek hiányoztak az új és a régi funkciók tekintetében, vagyis jó eséllyel számolnunk kellett működési hibákkal, amelyeket csak később fogunk tudni kijavítani.


A Sense/Net munkatársai egy-két órás munkával péntek kora délutánra aktiválták az új honlapot, ami bravúrnak számít a feladat bonyolultságához viszonyítva. Az új honlap aktiválása mellett más intézkedések is történtek: ezek egyike az volt, hogy a portál egy nagyobb kapacitású szerverre került, amely jelentősen nagyobb forgalmat képes lebonyolítani. Ezek eredményeként péntek kora délutánra ismét elérhetővé vált a www.autopalya.hu, ahol minden fontos közlekedési információ olvasható volt. Egy szombat reggeli leállástól eltekintve, amikor a még nagyobb teljesítmény érdekében memóriabővítést hajtottak végre a szerveren, a portál azóta nagyobb fennakadás nélkül működik.


Természetesen tanultunk a tapasztalatokból, és a kiszolgáló szerver kapacitását jelentős mértékben fogjuk növelni. A megújult külső és tartalmi szolgáltatások mellett egyébként elkészült az új portál optimalizációja az okostelefonos böngészéshez, ezen kívül pedig iOS és Android alapú készülékekre egy autópályás alkalmazást is fejlesztettünk, amelyet hamarosan ingyenesen elérhetővé teszünk.


Autópálya-információkat sugárzó rádió indítása egyelőre nem szerepel a terveink között. Viszont szeretném felhívni a figyelmét egy régóta működő kommunikációs csatornánkra, az SMS Információs szolgáltatásunkra. Ennek lényege, hogy az utazók mobiltelefonjuk használatával egy alapdíjas SMS áráért kaphatnak aktuális közlekedési információkat az ÁAK által kezelt gyorsforgalmi utakkal kapcsolatban. Ezek lekéréséhez nem kell mást tenni, mint a kiválasztott autópálya vagy autóút kódját (M0, M1, M15, M3, stb.) szöveges üzenet formájában elküldeni a +36 70 777 4636 telefonszámra. Válaszként két SMS érkezik. Az első üzenetben a kiválasztott autópályára vonatkozó általános információkról értesülhetnek az autósok (időjárási viszonyok, közlekedési helyzet, forgalmi adatok, hosszú távú fenntartási munkák). A második üzenetben a két utolsó pályaeseményről, tehát balesetekről, időszakos terelésekről és egyéb, a forgalmat érintő történésekről érkeznek hírek. Az SMS-ek tartalmához a weboldalon található interaktív térkép adatai képeznek alapot. A térképet a beérkező közlekedési információk alapján az ÁAK Zrt. központi diszpécserei folyamatosan frissítik (napi 24 órás szolgálatot látnak el), és a konkrét baleseteken, tereléseken és egyéb eseményeken kívül az adott autópályára jellemző általános közlekedési körülményeket is megfogalmazzák.


De visszatérve az elmúlt hétvége eseményeire, két másik fontos kommunikációs csatornánk is igen nagy forgalmat bonyolított le.


Az eddig soha nem tapasztalt mértékben megnőtt hívásmennyiség miatt (március 14. és 17. között közel 25 000 hívás érkezett) Call Center szolgálatunk meghosszabbított munkaidővel, további munkatársak behívásával, illetve az ügyfél-levelezési csoportból történő átirányítással igyekezett az utazók rendelkezésére állni.


A Központi Diszpécserszolgálatunk is megerősített létszámmal üzemelt. Március 14-én a forgalomtechnikai ügyelet megduplázásával és meghosszabbításával, 15-én pedig újabb diszpécser bevonásával igyekeztek fogadni a hívásokat és ellátni a feladatokat. Központi diszpécsereink tartották a kapcsolatot a mérnökségi diszpécserekkel, a KÖZÚT Útinform szolgálatával, valamint e-mailben folyamatosan tájékoztatták az osztrák, szlovén és olasz közútkezelőket a kialakult helyzetről. Ezek mellett a rendszeres televíziós és rádiós bejelentkezéseiknek is eleget tettek, valamennyi sajtómegkeresést kiszolgálták.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. én ilyenkor fel szoktam tenni újra a kérdés azon részét amire nem kaptam választ 🙂 az „porszivóügynökök” ilyenkor szoktak elköszönni, vagy ha nem kapok másodszorra sem választ a kérdésemre, akkor én nyitom nekik az ajtót…

  2. Ebből biztos nem tudjuk meg a választ a kérdésre. Kár bosszankodni, úgy sincs feelős, senkinek nem kell semmiért felelősséget vállania, mint mindig. Olyan nehéz azt mondani, hogy elrontottuk és a rendzserünk alakalmatlan?

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek