A sportos külső sportos belsőt takar: több millió dollárt érhet ez az egyedi Pagani Zonda
A Pagani már évek borzolja a kedélyeket azzal, hogy egy példányban készülő hiperautókat épít a Zonda 760-as sorozatának részeként. Mindenesetre a Pagani Zonda Aether minden bizonnyal ugyanannak a személynek a tulajdonát képezte, akié a szintén egyetlenegy példányban készült Ferrari SP38 is.
Mindazonáltal a Pagani Zonda Aether úgy tűnik, könnyen elnyerheti a valaha volt legkívánatosabb Pagani címét. A 760-as család többi tagjához hasonlóan ebben is egy 760 lóerős, 7,3 literes V12-es motor duruzsol, ráadásul mindehhez egy hatfokozatú kézi sebességváltó kapcsolódik.[BANNER type="1"]
Az autó külső dizájnjában a matt hatású, szénszálas elemek dominálnak, amit helyenként – például az autó oldalán, a fényszórók körül, vagy épp az autó hátsó felén – fényes vörös díszítés tör meg.
Az új tulajdonos nem tucatautót kap: csak ez az egy példány létezik az Aetherből
Mivel mostanra viszonylag sok egyetlen példányt felvonultató Pagani 760-as Zonda van a piacon, elég nehéz belőni, hogy mégis mennyit érhet egy-egy ilyen ritkaság. Azonban a becslések alapján nem igazán van miért aggódni: a szakértők úgy gondolják, hogy az Aether 4.500.000-5.500.000 dollár közötti összegért fog elkelni. De november 30-án, az RM Sotherby’s abu-dhabi-i aukcióján minden kiderül.






