kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapAz autók közel negyedét hitelre adták el tavaly

Az autók közel negyedét hitelre adták el tavaly

Míg a válság után összeomló autópiacon szinte senki sem mert hitelre vásárolni, tavaly már visszatérni látszódtak a nem készpénzre vásárlók.




Jelentősen átalakult az autópiac az elmúlt 5 évben. 2012 óta a használtautó-import rendre túlnövi az új autók forgalomba helyezését, ugyanakkor a 2009-ben, a válság után összeomló autópiac is évről évre növekedett, az elmúlt években 20% feletti mértékben. Hogy a nehéz időknek már látszódik a vége, azt az is mutatja, hogy míg 2011-ben a Használtautó.hu rendszerében csaknem 2000 autót hirdettek hitelátvállalással, addig napjainkban jellemzően 20 ilyen autó található – pedig a hirdetési állomány egésze nőtt. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a vásárlók teljesen kifuttatták volna hiteleiket. Tény ugyan, hogy az autópiac 2009-es összeomlásakor a hitelre vásárlás is jelentősen visszaesett, ám mint azt a Lízingszövetségtől megtudtuk, ma is mintegy 250 ezer retail típusú autófinanszírozási szerződés áll fenn, ezek között magánszemélyek, mikro- kis- és középvállalatok egyaránt vannak. Az állomány domináns része már a zárt végű pénzügyi lízing.




Nem tudni mennyi a nem fizető adós, de egyre kevesebb

Senki nem tudja pontosan, hogy mennyi a díjelmaradásban lévő hiteles, a Lízingszövetség sem rendelkezik pontos adattal a nem fizető adósok pontos arányáról, de általánosságban elmondható, hogy számuk és arányuk folyamatosan csökken. Talán azért is, mert a vásárlók megfontoltabbak lettek. Míg a válság előtti utolsó évben az új autók piacán még domináns volt a hitelre vásárlás, a finanszírozási hányad 68 százalék körül mozgott, ez az arány 2012-ig folyamatosan csökkent és elérte a mélypontot, ami 18 százalék volt. Azóta évről évre emelkedik a finanszírozási hányad, 2016-ban már 23 százalék körül alakult. A használtautó-finanszírozási hányad a 2007-es 24 százalékról folyamatosan csökkenve most (2016) 3 százalék körül van. A magánvásárlók egyértelműen óvatosabbak, ugyanakkor az is elmondható, hogy a magánszemélyek zöme még mindig a használtautó-piacról, akár importból, zömében 10 évnél idősebb autóval „újít”, semmint hitelre vásárolt újjal.
[BANNER type="1"]
A cégeknél a nyílt végű lízing a sláger

Mint azt a Lízingszövetségtől megtudtuk, az autót finanszíroztató cégek kétharmada nyílt végű konstrukciót választ, amennyiben pénzügyi lízinggel dolgozik. Alternatívaként azonban nem csupán a zárt végű pénzügyi lízing említhető, egyre több cég a bérleti konstrukciót részesíti előnyben, az autót jellemzően teljes szolgáltatási csomaggal igénybe véve. Ez rendszerint kényelmesebb, összköltség szempontjából kedvezőbb is számukra. Ha viszont a teljes piacot nézzük, a magánvásárlókkal együtt még mindig a zárt végű pénzügyi lízing a domináns.
Magasról és mélyre estek az újautó-eladások 2009-ben. Azóta van ugyan növekedés, de mivel a hitelarány is visszaesett, a kevés az ügyfél Magasról és mélyre estek az újautó-eladások 2009-ben. Azóta van ugyan növekedés, de mivel a hitelarány is visszaesett, a kevés az ügyfél

A piaccal együtt nőtt a hitelkihelyezés is

Ahogyan arról beszámoltunk, tavaly 25 százalékkal nőtt az új személyautók értékesítése, 15,8 százalékkal a használtautó-import, továbbá a hazai tulajdonosváltások mintegy 700 ezres száma sem elhanyagolható. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a hitelpiac fő forrása az újautó-értékesítés. Tavaly a harmadik negyedév végéig 23 százalékos növekedéssel 33 milliárd forintnál járt a magánszemélyek részére kihelyezett hitelek összege, míg a vállalatoknak, egyéb jogi személyeknek finanszírozott összeggel együtt már 106 milliárd, a szintén növekedő flottafinanszírozással együtt pedig már 150 milliárd forintot meghaladó hitelkihelyezés említhető. (Ezek a számok már tartalmazzák a kishaszongépjárműveket is.). Tavaly az eladott személyautók 23 százalékát, azaz mintegy 22 ezer autót adták el hitelre.


További növekedés várható – visszatérő ügyfelekkel

Bár néhány évvel ezelőtt úgy tűnhetett, hogy az autóvásárlók hallani sem akarnak a hitelekről, tavaly a lízingpiac több mint 20 százalékkal növekedett az előző évhez képest. Ez kiemelkedő teljesítmény ugyan, de a Lízingszövetség emlékeztet, hogy a finanszírozási volumen továbbra sem éri el a válság előtti szintet. Mint mondják, idén a lízingpiac további növekedését várják, bár az NHP kivezetése miatt várakozásuk szerint ez a bővülés már nem lesz olyan dinamikus, mint tavaly. Az elektromos autók állami támogatással történő helyzetbe hozása kihelyezés tekintetében az idei évben realizálódhat, ez a folyamat is adhat egy kisebb lökést a gépjárműfinanszírozásnak, de mint tudjuk, a május 1-ig biztos támogatás szinte biztosan nem fog volument hozni. Az viszont mindenképp jó jel, hogy a lezárult lízingkonstrukciók után az újabb gépjárműbeszerzéseket rendszerint szívesen finanszíroztatják ismételten az ügyfelek, akikkel egy a probléma: nincsenek elegen. Mind az autópiacnak, mind a finanszírozási piacnak új szereplőkre, új fizetőképes kuncsaftokra lenne szüksége ahhoz, hogy a hazai autópark fiatalodhasson.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek