Pillanatok alatt baleset következhet abból, ha vezetés közben mással is foglalkozunk
A közlekedési balesetek majdnem nyolcvan százaléka gondatlanságból – nem az útviszonyoknak megfelelő vezetésből –, illetve figyelmetlenségből fakad. Az óvatos vezetéssel kapcsolatban az aktuális időjárási viszonyok, azaz a csúszós utak miatt számos felhívás született a közelmúltban, a Genertel felméréséből pedig most arra is választ kapunk, hogy melyek azok a leggyakoribb tevékenységek, amelyek a sofőrök figyelmét elvonják a vezetéstől – időről időre súlyos baleseteket is okozva.
A Genertel idén december elején végzett felmérésének adatai szerint a válaszadók pillanatnyi figyelmetlenségét leggyakrabban a padlóra leeső, illetve a kesztyűtartóban vagy a táskájukban lévő tárgyak utáni kutatás okozza – 46 százalékuk számolt be arról, hogy tett már ilyet, mi is találkoztunk már hasonló okból bekövetkezett balesettel. Emellett a sofőrök figyelmét – és legalább egyik kezét – leginkább a kihangosító nélküli telefonálás, illetve az evés-ivás vonja el a vezetéstől: 37, illetve 35 százalékuknál már előfordult ilyen tevékenység, 10 százalékuk esetében rendszeresen is. Emellett SMS olvasása és írása, GPS beállítása, illetve utassal való heves veszekedés szerepel a lista első helyein.
Szintén igen gyakran okoz pillanatnyi figyelmetlenséget a dohányzás, de a leginkább hajmeresztő adat, hogy a vezetők négy százaléka menet közben élt már szexuális életet, két százaléknyian pedig már legalább egyszer elaludtak a volánnál. Tavaly magunk is tanúja voltunk egy ilyen esetnek, akkor szerencsés módon kürtszóval sikerült megmentenünk a kimerítő futóverseny után autójába ülő szerencsevadászt.
[BANNER type="1"]
Minden harmincadik válaszadó számolt be arról, hogy az elmúlt években balesetet is okozott már azzal, hogy a vezetés közben mással is foglalkozott. A legtöbb ilyen baleset azért következett be, mert váratlan szituációban a fülénél tartotta a telefont, képtelenné válva a gyors és megfelelő reakcióra.
Szerencsés esetben csak kisebb kár következik akár egy elalvásból is, más esetben egy leesett tárgyért nyúlás is okozhatja több autó totálkáros balesetét is
„„A legsúlyosabb következménnyel az járhat, ha a figyelmetlenség gyalogosnak vagy kerékpárosnak okoz személyi sérülést. Szerencsére a legtöbb figyelmetlenségből eredő baleset csak anyagi kárral, járművek ütközésével jár, leggyakoribbak ezen belül is az utoléréses balesetek” – magyarázta Petar Dobric, a Genertel nemzetközi és direkt értékesítésért felelős igazgatója. „Ám ezek a helyzetek sem járnak probléma nélkül, hiszen ilyenkor a károkozó autójában keletkezett kárt saját zsebből kell kifizetni, amennyiben a járműre nem kötöttek cascót vagy a járművek ütközése esetén térítő, évi néhány ezer forintért megköthető minicascót.”
Az eredmények elgondolkodtatóak, a casco kötésénél is bölcsebb, ha vezetés közben nem foglalkozunk egyébbel, arra ott a parkoló, illetve a hosszú távok megtétele esetén amúgy is ajánlott pihenőidő!














