kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapAz autósok zöme extrákra is költene a kgfb mellett

Az autósok zöme extrákra is költene a kgfb mellett

A tapasztalatok szerint a kgfb-kampány egyre kevésbé az árversenyről szól, az autósok a szolgáltatásokat is értékelik, s 60 százalékuk extrákat is vásárolna. Közel negyedük kötne cascót is.


A kötelezőkampányok már egyre kevésbé a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokról (kgfb), hanem inkább a melléjük vásárolható kedvezményes kiegészítő biztosításokról szólnak – állítják egybehangzóan biztosítók és biztosítási alkuszok is.


A Genertel autósok körében végzett felmérést, amelynek eredményéből kitűnik, hogy több mint hatvan százalékuk költene kiegészítő, főként lakásbiztosítási, illetve teljes vagy részcasco termékekre. Változott az autósok kgfb-hez való hozzáállása is: több mint felük nem kizárólag az árat, hanem más szempontokat is figyelembe vesz a kiválasztás során.


A megkérdezettek 51 százaléka nyilatkozott úgy, hogy évfordulós váltásnál figyelembe vesz más szempontokat is. Közülük a legtöbben az adott biztosító ismertségét, hírnevét, a kínált kiegészítő termékeket, illetve az adott biztosító elérhetőségét említették.

Csupán az autósok 36 százaléka nyilatkozott úgy, hogy eleve nem tart igényt semmiféle kiegészítő biztosításra. Jelentős arányt képvisel (19%) a lakásbiztosítások említése, ami azt mutatja, hogy egyre jobban tudatosul az ügyfelekben, hogy a hosszú évek óta felülvizsgálat nélkül hosszabbított lakásbiztosítások esetében érdemes megnézni az aktuális piaci lehetőségeket. Főleg a kampányidőszak lehet erre jó alkalom, amikor 10 százalékos kedvezmény is elérhető a kötelezővel együtt kötött lakásbiztosítási szerződéseknél.
[BANNER type="1"]
Miközben a kötelező biztosítás váltásánál az esetek legnagyobb részében már ezer forint alatt marad a megtakarítható összeg, egy jól kiválasztott lakásbiztosítási termék díján a kedvezményekkel könnyen akár több ezer forint is megspórolható”– mutat rá Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója. „De nem csak a díj miatt érdemes lecserélni egy elavult lakásbiztosítást, hanem amiatt is, mert az új termék akár szélesebb körű fedezetet is kínálhat.”


Autóval kapcsolatos kiegészítő biztosítások iránt a megkérdezettek összesen 45 százaléka érdeklődik. Ezek közül a legtöbb említést (35 százalék) a különböző kockázati körre fedezetet kínáló casco-termékek szerezték: míg a néhány éves autók esetében a teljes körű casco is népszerű, az idősebb autók tulajdonosai egyértelműen a minicascót tartják jó megoldásnak. A korábbinál több említést kapott a lopáscasco, jelezve, hogy a lakosság körében is egyre világosabb az a trend, hogy immár az idősebb autókat is előszeretettel tulajdonítják el az erre szakosodott bűnözők.


A Genertel felméréséből az is kitűnik, hogy nőtt a kiegészítő biztosításokra szánt átlagos összeg mértéke is. A megkérdezettek 44 százaléka kész akár évi háromezer forintnál nagyobb összeget erre a célra költeni, miközben minden hatodik autós úgy nyilatkozott, hogy értelmes kiegészítő biztosításra vonzó kedvezmények esetén akár 8 ezer forintot meghaladó összeget is hajlandó rászánni. Egy casco éves díjához mérten ez persze viszonylag szerény, bár minicascót akár már ennyiért is meg lehet csípni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek