hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapAz egyik kanyar nem adta ki Janikának

Az egyik kanyar nem adta ki Janikának

Megismerni az autót, felvenni a ritmust, folyamatosan fejlődni és megnézni, mit tudnak a többiek – ez volt a terve az ifjabb Tóth János, Szőke Tamás kettősnek az Eger-rali első napján.


Miként arról korábban hírt adtunk, ifj. Tóth János három év kihagyás után ismét Peugeot-val és számára új navigátorral, Szőke Tamással száll újra versenybe az idei Országos Rallye Bajnokságban. A hétvégi nyitófutamon, azaz az Eger Rallyen ez azonban nemigen látszott meg a formáján – kicsit úgy tűnt, mintha tegnap szállt volna ki a versenysportból. Alaposan meg is lepte az ellenfeleket a mai napon, a hatodik gyorsasági szakasz után a magyar értékelés harmadik helyén állt a Peugeot 208 T16 R5-össel autózó páros, ami várakozáson felüli volt.

Csakhogy következett a hetedik, szuhai szakasz, ahol az egyik kanyar nem adta ki. „Szűk, dobálós szakasz volt, az utat sár borította, amelyen megcsúszott az autó hátulja. Megpróbáltam összeszedni, de orral az árokba csúsztunk, az eleje lejjebb volt, mint a hátulja, de szerencsére jöttek a nézők, voltak vagy tizenöten, akik azt mondták, ha az életükbe kerül is, kiszednek minket onnan. És meg is tették, köszönet érte, de sajnos hat percet veszítettünk, ami által elúszott a jó helyezés reménye” – nyilatkozta ifjabb Tóth, aki az abszolút értékelés 38. helyéről várja a folytatást.



„Ha nincsenek a nézők, talán még most is ott lennénk, úgyhogy nagyon nagy köszönettel tartozunk nekik. Bizonyították, hogy a szívük Janikáért dobog, ami egyszerűen fantasztikus érzés volt. Kicsit le vagyok most törve a kicsúszás miatt, de húzni kell egy vonalat, és menni tovább. Annál is inkább, mert a nap kétharmada fantasztikusan alakult, ha nincs a kicsúszás, megleptünk volna jó néhány ellenfelet. Nagyon jól éreztem magam, olyan szintű szakmai tudást láttam, amit csak ritkán, Jani borzasztóan összpontosított, mindent megtett, ami tőle tellett” – nyilatkozta Szőke Tamás, aki most először ült versenykörülmények között a hétszeres abszolút bajnok mellett.
[BANNER type="1"]
Ha már itt tartunk, a Peugeot 208 pilótája sem volt elégedetlen (pedig ez tőle szokatlan), azt mondta, hogy a gyorsaságik a kicsúszásig várakozáson felül sikerültek: az autó kiválóan működött, s a második körre már a gumiválasztással sem volt gond. „Két extrém szakasz volt, a mátraalmási és a szuhai, amelyeken nem csupán az aszfalt minősége volt rossz, hanem tele volt kövekkel, törmelékkel és persze sárral. Reggel úgy ültünk be az autóba, hogy próbálunk folyamatosan fejlődni, ami sikerült is. Szőke Tomival is nagyon jól tudtunk együttműködni, azt mondom, hogy szinte hibátlanul ment minden az ominózus szuhai szakaszig… Jó volt látni, hogy milyen sok néző volt a pályák szélén, és mindenhol integettek, ebből gondolom, hogy örültek nekünk” – mosolygott a hétszeres bajnok, akinek ezek után természetesen az a célja, hogy tesztelje az autót, s hogy minél jobban felvegye a ritmust, és persze, hogy annyit dolgozzon le a hátrányából, amennyit csak tud.

Vasárnap hat gyorsasági szakasz vár az Eger-rali mezőnyére.

Abszolút sorrend 8 gyorsasági szakasz után:

  1. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) 43:23.0
  2. Melichárek Jaroslav, Melicharek Erik (Ford Fiesta RS WRC) +31.3
  3. Grzyb Grzegorz, Hundla Robert (Ford Fiesta RS WRC) +32.1
  4. Valousek Pavel, Havelková Veronika (Skoda Fabia S2000) +50.9
  5. Ollé Sasa, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000) +1:08.4
  6. jr. Béres Jozef, Répás Zoltán (BMW Mini John Cooper Works WRC) +1:17.4

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek