Ha szükség van a biztosítóra, akkor fontos, hogy az jó legyen, időben és korrekt összeget fizessen, ezért kötéskor nem feltétlenül a legolcsóbbat érdemes választani
Az 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából létrehozott, jelenleg mintegy 100 tagot számláló Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége évek óta ítéli oda az elmúlt év során a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak az Év legjobb biztosítója díjat.
A szakmai érdekvédelem mellett az alkuszi tevékenység önszabályozására létrehozott FBAMSZ szerint a gépjármű-biztosítások kategóriájában a Generali-Providencia tekinthető etalonnak, a személybiztosítások kategóriában az Uniqa, míg a lakossági, illetve a vállalati vagyonbiztosítás területén egyaránt az Aegon a legjobb.
A biztosító kiválasztásakor sokat érhet egy-egy ilyen elismerés, hiszen az ügyfélszolgálatokkal vesződni senki sem szeret, s az autósok zöme – szerencsés esetben – nem rendelkezik tapasztalatokkal velük. A jövő évi díjakat egyébként alig több mint egy hónap múlva, október 30-án ismerhetjük majd meg, immár nem csak az országos napilapokból, hanem a PSZÁF és a MABISZ honlapjáról is. Addig egyébként változást hozhat a kormány által már beterjesztett, s a tervek szerint az őszi időszak első felében tárgyalandó T/8099. számú törvényjavaslat, mely az évi egyszeri helyett évközi díjhirdetést tenne lehetővé, annak érdekében, hogy az év közben átkötők ne az akár 11 hónappal korábban meghirdetett díjakkal legyenek kénytelenek új szerződést kötni, s a biztosítók se tudják őket, akár ennyi idővel előre átkötéssel csábítani.
[BANNER type="1"]
Nem csak baleset esetén, lopás és rongálás kapcsán is segíthet a biztosító
Amennyiben az országgyűlés a javaslatot a jelenlegi formájában fogadja el, a 2012. október 30-ig meghirdetendő díjtarifát az eddigieknek megfelelően 2013. január elsejétől kell alkalmazni, az év utolsó két hónapjában zajló kampányban viszont már idén sem lehet 2013. március 1-jét követő időszakra kötelező biztosítást kötni. Az évközi átkötök számára év közben meghirdetett díjakat pedig a meghirdetéstől számított 60 nap után lehet alkalmazni.
A változás csökkenti a biztosítók kockázatát, kiegyensúlyozottabbá teheti versenyüket. „Biztosítók százmilliárdos, nem feltétlenül önként vállalt „szerencsejátékának” vet véget az új szabályozás – hangsúlyozta Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – A kgfb-piac a gyakorlatban ugyanis hihetetlenül árfüggő, így lehetetlen elvárás volt az összes szereplő felé, hogy egy teljes évre előre eltalálják azt a díjszintet, amely mellett minimális nyereséggel, némely esetben akár veszteség mellett képesek legyenek új ügyfeleket szerezni. Az egyre irreálisabb díjak pedig súlyosan sértették az ügyfelek érdekeit is, hiszen azok alkalmazása erőteljesen növelte a felelősségbiztosítást nyújtó biztosítók működési kockázatát. A többszöri díjhirdetéssel ugyanakkor végre teret nyerhet a kiegyensúlyozott verseny, és a hozzá kapcsolódó hosszú távú üzleti gondolkodás, amely a valós fogyasztói érdekeket szolgálja.”
Így aztán a biztosítók mind nagyobb hangsúlyt fordíthatnak majd szolgáltatásuk színvonalára, azaz mind fontosabb lesz, hogy melyik biztosító a legjobb, jövőre még többet érhet majd a címben szereplő díj.















Engem meg pontnem érdekel,hisz aki nekem jön és ezzel kárt okoz amit nem fizet meg a biztosító PL.: napokig esetleg hetekig gyalogolhatok,rohangálhatok a biztosítóhoz,alkatrészekért,a szervízbe stb-sb na ezért nem érdekel.
És ha épp ő is a legolcsóbbnál kötött? Vagy nem is kötött? Ugyanmár!!!
Mondjuk én pont azért szoktam általam normálisnak tekintett biztosítoknál kötni a kgfb-t (akkor is, ha az nem a legolcsóbb), hogy az esetleg általam összetört autó tulajdonosát nem szívassam duplán meg. Csak elegánsabb ilyen kellemetlen helyzetben átnyújtani mondjuk egy Allianzos „betétlapot”, mint elküldeni a szerencsétlent, hogy küzdjön valami nevenincs biztosítóval… 🙂
Ez tetszik : „Ha szükség van a biztosítóra, akkor fontos, hogy az jó legyen, időben és korrekt összeget fizessen, ezért kötéskor nem feltétlenül a legolcsóbbat érdemes választani” Tehát e cikk szerint szerint az olcsóbb biztosítók nem időben , és nem korrekt összeget fizetnek!
Végre nyomtatásban is lehet olvasni ilyet,és nem nem csak megtapasztalni. :-))
Ez cascónál esetleg számíthat egy nagyobb értékű autónál.
Egyébként ha valaki nekem jön, akkor tökmindegy milyen biztosítónak fizetek én,hisz az ő kötelezője alapján járnak el velem szemben.
Csak ne posta biztis legyen! :-))