A sorhatos turbós motorral alig erősebb a korábbi V8-as M3-nál, a mai mégis jobban megy, mert nagyon jól eltalálták a karakterét és könnyebb is elődjénél
Carsten Pries, a BMW M részlegének termékmenedzsment vezetője úgy fogalmazott, hogy inkább 1000 kilós, mintsem 1000 lóerős autót akarnak. Nagyon jól hangzik, ismerve az elmúlt évek felfokozott és már a realitás talaját elhagyó teljesítményversenyét. Emlékezzünk csak vissza az első generációs M3-asra; ami katalizátor nélkül 215 lóerős volt, és egy négyhengeres 2,3-as motor hajtotta, súlya is csak 1200 kiló körüli. Persze az hangos volt, nem volt papíron sem környezetbarát és nyilván a törésbiztonsága is csak a nyolcvanas évek színvonalán volt jó. A következő generációk egyre csak nőttek, persze erősebbek is lettek, de a túlerős és túlméretes kocsik egyre távolabb kerültek a virgonc M3-as eredeti karakterétől.[BANNER type="1"]
Nyilván egy olyan autót ma már csak a rajongók vennének meg, ma már egyszerűen szalonképtelen lenne. A BMW M részlege mégis úgy törekszik az optimumra, hogy a sportos oldalnak kedvezzenek. A turbómotor engedmény a környezetvédelem érdekében, a tömegcsökkentéssel viszont minden oldalnak kedveznek. Egy sportosabb és – bármilyen vicces is – takarékosabb autót tudnak prezentálni. Az aktuális generáció motorjának ereje csak 3 százalékkal nőtt – 420-ról 431 lóerőre, a tömegét viszont 6 százalékkal, mintegy 80 kilóval sikerült lefaragni. Pries arra a kérdésre, hogy lesz-e összkerekes M az xDrive modellek kiegészítéseként, azt válaszolta, hogy igen, de rögtön meg is magyarázta a bizonyítványt. A piac igényli, így lesz, de mind mondta, nem azért vettek ki 80 kilót, például az M3-ból hogy belerakhassanak 75-öt az xDrive túlsúlyával. Ezzel mintegy kikacsintva a teljesítményorientált vevőikre és rajongóikra.





