Az Opel csak nevet az új normákra

    3
    1

    Szeptembertől életbe lép az új károsanyag-kobicsátási norma, az Euro 6d-TEMP, ami még nem a végleges ugyan, de így is jóval szigorúbb és valósághűbb eredményeket követel, mint az eddig használatos NEDC. Az Opel rendkívül büszke, hisz 2016 januárjában már az új mérési ciklus szerinti adatokat közöltek az Astrára vonatkozóan, ma pedig modellkínálatuk jelentős része már teljesíti a WLTP követelményeit.

    79 modelljükkel már biztosan piacon maradnak szeptember után is.

    Ám addig még van idő, megtisztítják a maradék motort is, a megoldás pedig a részecskeszűrő beépítése.
    Dízelmotoroknál eddig sem volt ritka, ám mostantól a kis dízelekhez és a legtöbb benzines motorhoz is hozzáigazítják. A kipufogórendszer első dobjaként bekerülő AdBlue adalékanyaggal működő katalizátor lehűti a kiáramló gázokat és jelentős részüket megköti, minek következtében kevesebb jut a szabad levegőre. Eddig nem volt erre szükség? Dehogynem! Viszont a korábbi mérési ciklusban, ahol legfeljebb 11 kilométert kellett megtenniük az autókkal és autópálya tempót egyáltalán nem mértek, a valós használattól teljesen eltérő eredményt kaptak, ráadásul mérőpadon tesztelték az autókat. A WLTP mérési ciklusa ezzel szemben több mint kétszer ilyen hosszú távot ír elő, ráadásul a 130 km/h-ás sebesség elérésére is kötelez. Így azért egészen más lesz mind a fogyasztás, mind a károsanyag-kibocsátás eredménye.
    Opel Crossland X motorkínálata
    Motor 1.2 1.2 Turbo 110 LE 1.2 Turbo 130 LE 1.5 Dízel
    Emissziós norma Euro 6d-TEMP
    Üzemanyag benzin dízel
    Hengerűrtartalom [cm3] 1199 1499
    Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16
    Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6 (automata/6) kézi/6
    Teljesítmény [LE (1/min)] 81 /5750 110 /5500 130/5500 102/3750
    Nyomaték [Nm (1/min)] 118/2750 205/1500 250/1750
    Gyorsulás 0-100 km/h 14,5 10,9(11,8) 9,9 11,7
    Végsebesség [km/h] 170 187 201 178
    Fogyasztás – vegyes [l/100 km] 5,1 4,7(5,6) 5,1 4,0
    CO2-kibocsátás [g/km] 117 107(127) 117 105
    Saját tömeg [kg] 1174 1245(1289) 1259 1289
    Megengedett össztömeg [kg] 1690 1770(1805) 1790 1820

    Minden irányból a dízelmotorok problémájáról hallhatunk és a piac is azt bizonyítja, hogy a vásárlók megijedtek a kitiltások hallatán. A használtautók piacán is megcsappant a dízelek iránti kereslet, a legtöbb gyártónál mégis új gázolajos motorok jelennek meg. A Kiánál a Sportage frissítésénél egyből két új dízelmotor is érkezett, az Opelnél csupán egy, de az 1,5-ös teljesen új fejlesztés és tisztább üzemű, mint a korábban használt 1,6 literes PSA motor. Első körben természetesen a két PSA alapú modell kapta meg az új PSA dízelmotort a régi helyére, de az amúgy is népszerű X modellcsalád harmadik tagja is időszakos frissítésen esett át, a Mokka X 1,4 literes, még Opel fejlesztésű turbós benzinmotorjának teljesítményét 120 lóerőre csökkentették, mellyel a dinamika nem, a fogyasztás viszont csökkent.
    [BANNER type="1"]
    A Crossland X 1,2 literes háromhengeres turbós benzinmotorja megkapta a részecskeszűrőt, melyből az egyszerű felhasználó semmit nem fog észrevenni. Egyelőre adalékanyag nélkülit, később vélhetően a legtöbb modellhez már az AdBlue folyadékot igénylő alkatrész kerül, ahogy életbe lépnek a WLTP szigorúbb normái. Dinamikájában nincs változás, mind kézi, mind hatfokozatú váltójával ugyanolyan fürge, mint volt. Nagyobb újítás a sorban, hogy a legnagyobb X modell, a Grandland nem csak az új dízelmotort, de új automata váltót is kapott. Az 1,5 literes dízelmotorral és hatfokozatú kézi váltóval kezdtük az ismerkedést, az új gázolajos legfontosabb különbsége a korábbi egységhez képest, hogy feltűnően csöndes. Autón kívül állva hallani, bent ülve viszont sokszor felmerül a kérdés, vajon jár-e még a motor? Ehhez persze a hangszigetelések is hozzájárulnak, tökéletesen kiszűrik a maradék motorzajt is, ahogy egyébként a gumik surrogását is tökéletesen elnyelik. Az utazás egy Grandlandben feltűnően kényelmes és megnyugtató.
    Opel Mokka X 1.4 turbómotorjának új változata
    Motor 1.4 Ecotec
    Emissziós norma Euro 6d-TEMP
    Üzemanyag benzin
    Hengerűrtartalom [cm3] 1364
    Hengerek/szelepek száma 4/16
    Váltófajta/-fokozat kézi/6
    Teljesítmény [LE (1/min)] 120 /4800-6000
    Nyomaték [Nm (1/min)] 175/2000-2250
    Gyorsulás 0-100 km/h 10,9
    Végsebesség [km/h] 185
    Fogyasztás – vegyes [l/100 km] 6,6-6,4
    CO2-kibocsátás [g/km] 151-148
    Saját tömeg [kg] 1394
    Megengedett össztömeg [kg] 1828

    Fogyasztása a korábbi 1,6 litereshez képest 6 deciliterrel lehet kevesebb, ám ebben az új automata váltó is segítségére van. A korábbi hatfokozatút az Insigniában és a 2,0 literes Grandland X-ben már használt nyolcfokozatú Aisinre cserélték. A több rövidebb fokozat alacsonyabb fordulatszámon üzemelő motort eredményez, mely így 100 km/h-nál nem forog többet 1750-nél. Észrevétlenül kapcsol, padlógázra viszont sokat gondolkodik, mielőtt a megfelelő fokozatba visszakapcsolna, ám ez sem feltétlenül zavaró és nem is kell sportos jellemzőket várni tőle, az új automata hétköznapi használatra tökéletesen passzol a Grandlandhez. Az álcázott tesztautó érdekessége, hogy a 130 lóerős háromhengeres turbós benzinmotor befecskendezési nyomását megnövelték, valamint itt már a részecskeszűrőt is megkapta a motor, amit később az összes többi változat is meg fog, amint a WLTP szigorúbb szabványai életbe lépnek.
    Opel Grandland X motorkínálata
    Motor 1.2 1.5 Dízel 2.0 Dízel
    Emissziós norma Euro 6d-TEMP
    Üzemanyag benzin dízel
    Hengerűrtartalom [cm3] 1199 1499 1997
    Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16
    Váltófajta/-fokozat kézi/6 (automata/8) automata/8
    Teljesítmény [LE (1/min)] 130 /5500 130/3750 177/3750
    Nyomaték [Nm (1/min)] 230/1750 300/1750 400/2000
    Gyorsulás 0-100 km/h 10,1(10,4) 11,3(12,3) 9,1
    Végsebesség [km/h] 188(196) 195(192) 214
    Fogyasztás – vegyes [l/100 km] 5,3-5,2 4,2-4,1 4,9-4,8
    CO2-kibocsátás [g/km] 121-119 110-108 128-126
    Saját tömeg [kg] 1370 1435(1455) 1575
    Megengedett össztömeg [kg] 1930 2000 2090

    A fejlesztés alatt álló motor kicsit másként viselkedik, mint az itthon már próbált benzines. Járása selymesebb, a gázt is kiegyensúlyozottabban veszi, és úgy összességében is gördülékenyebben használható, bár eddig sem volt rossz karakter a háromhengeres PureTech. Az új 130 lóerős 1,5 literes dízel kiváló párosítás lehet a Grandland X-hez, mely jelenleg talán az Opel legharmonikusabb modellje ezzel a motorral. Bár a 130 lóerős benzinmotorral is 5 liter alatti átlagfogyasztást ígér a gyártó, ezt az értéket leginkább a dízelmotor fogja tudni tartani. Az Opel fokozatosan tér majd át a PSA által fejlesztett motorokra, ám a legtöbb modellnél egyelőre nem megoldható a platform tulajdonságai miatt, ugyanakkor a General Motorsnak fizetendő jogdíjak miatt is kell majd búcsúznunk az összes eredetileg Opel motortól. Ahogy azt már említettem, 79 modelljük már teljesíti az új normákat, ám ebben nincs benne például az Insignia új 1,5-ös egysége, melyet kérdéses, hogy így meddig tartanak még meg, egyáltalán foglalkoznak-e a tisztább üzemre átállításával.

    3 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Opel…..? Talán Peugeot – Opel ! General Motors európai érdekeltsége fel van vásárolva ! Az Opel-felvásárlás miatt duplájára nőtt a PSA forgalma ! Vajon mennyi alkatrész lesz benne a franciáktól ? Az adásvételi ütemterv szerint az Opel az év második felében kerülhet a PSA-konszern tulajdonába, ennek legkorábbi dátuma július 31. lehet. Szegény Opel….! — „Sose kop el…” ?

      • Maradjunk annyiban, hogy ez a „sosem kop el” szlogen pont olyan ostoba demagóg hiedelem, mint az, hogy ami PSA-termék, csakis hulladék lehet.

        Pont a hetekben olvastam az legújabb európai meghibásodási statisztikákat, a Peugeot-nak mára sikerült a legmegbízhatóbb márkák közé feltornáznia magát.