A második generációs 308-as Az Év Autója lett. Kulcskérdés a sikere
Carlos Tavares március végével vette át a gyengélkedő PSA csoport irányítását. A szakember korábban ült a konkurens Renault vezérigazgatói székében is, de most sokkal nehezebb dolga lesz, mert a Peugeot-Citroën 7 milliárd euró vesztességet termelt az elmúlt öt évben. Tavares megjegyezte, hogy a pénzcsinálás eddig nem volt a PSA erőssége, de majd ő változtat ezen. A vesztesség csökkentése, majd nyereségbe fordítása a legfontosabb feladat, ehhez pedig a legkézenfekvőbb eszközöket fogja Tavares is használni.[BANNER type="1"]
A fókusz Kínára irányul. A DS 5LS R Concept bemutatóját is ott tartják
Első körben a túlzottan szerteágazó európai kínálat racionalizálása szerepel a tervekben és talán még ennél is erősebb súlyozással a kínai piacon való erősítés is létkérdés. Szorosabb együttműködését sürget a beszállítókkal, hiszen ezzel is lehetne fogni az előállítási költségeken. Át akarja szervezni a gyártást is, kevesebb előre legyártott autó és kisebb felhalmozott készletek mellett kell szerinte kiszolgálni az autók iránti növekvő igényt. Arra számíthatunk, hogy hamarosan több, kevés profitot hozó modelljétől is megválik a PSA. A jövőjében kínai partnere, a Dongfeng is kulcsszerepet kap. A Citroën almárkája, a DS lehet az, amivel egyszer – legalább 10 év múlva – tényleg odapörkölhetnek a német prémiumgyártóknak.





