hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapBaleset: gördeszkával ütötte el az őzet

Baleset: gördeszkával ütötte el az őzet

Ilyet még nem láttunk: gördeszkás ütközött egy őzzel, ráadásul több mint 70 km/órás tempóval. Hihetetlen, de mindkettőjük komolyabb sérülés nélkül úszta meg.


Míg az autósoknál, főként a tőlünk keletebbre fekvő országokban a fedélzeti kamera sokszor az igazságszolgáltatáshoz szükséges eszköz, motorosoknál, kerékpárosoknál és profi gördeszkásoknál is a száguldás utólagos kellemes átélését szolgálják a felvételek. Alapesetben, most viszont a múlt hétvégi, amerikai Buffalo Bill Downhill Bloodspill gördeszkaversenyen egy eddig példa nélküli balesetet rögzített.
[BANNER type="1"]
A lezárt útszakaszon szervezett downhill, azaz erőteljes lefelé száguldást jelentő versenyen mintegy 40-45 mérföld/órás, azaz 65-72 km/órás tempóval gördültek a versenyzők, mikor is egy őz keresztezte a nyomvonalat. Az egyik versenyző, Ryan Vitale hiába próbálta az elé kerülő őzet az utolsó pillanatig kikerülni, fék nélkül ilyen tempó mellett nem tudta, így, ha nem is totálisan, de eltrafálta. Mindketten lebukfenceztek az útról, de csodával határos módon egyikőjük sem szerzett komolyabb sérülést. Vitale néhány, leginkább az útra esésből származó horzsolást szerzett, csontja nem csak neki, az őznek sem tört, aki végignézi a videót, láthatja, hogy egy kanyarral lejjebb ismét átszökellt a kamera előtt ugyanazon őz, amely némi ijedtség után szaporán indult tovább.

Komoly baleset tehát nem történt, látványosnak persze látványos volt, a Mike Paporski sisakjára rögzített kamerának köszönhetően az egész világ láthatja: még a lezárt közút is mindenki számára rejt veszélyeket.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek