hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapBalhé a WTCC-ben: az összes Hondát megbüntették

Balhé a WTCC-ben: az összes Hondát megbüntették

Visszamenőleg kizárták a Hondákat a WTCC legutóbbi két futamáról. Michelisz Norbi 33 pontot veszített.




A WTCC-ben szokásos ballasztsúlyt a Honda sajátosan értelmezte: növelt tömegű padlólemezt gyártott. Az FIA ezt nem fogadta el, ezért visszamenőlegesen az összes hondás utóbbi két, pontosabban kétszer két futamon szerzett pontjait áthúzta, így a Hungaroringen élete első WTCC-pontjait megszerző Ficza Feri ugyanúgy elveszítette 2 pontját, ahogyan Michelisz Norbi is az ő Marokkóban szerzett 33 pontját.[BANNER type="1"]
A Honda természetesen fellebbezett, álláspontja szerint ugyanis a versenyszabályzat nem volt kellően részletes, ők semmiképpen sem kívántak csalni, hiszen az előírt pluszsúlyt beépítették az autókba, annak módját pedig nem tiltotta a szabályzat.


A WTCC versenyzői e hétvégén Németországban, a Nürburgringen mérkőznek.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A vizsgálat tárgyát képező padlólemez nem idei fejlesztés, hanem 2015-ös, azaz már tavaly is ezzel versenyeztünk. Ez azt is jelenti, hogy az elmúlt egy évben rengeteg ellenőrzésen esett át az autóval együtt a kérdéses elem is, és korábban nem találták szabálytalannak. –[i]Michelisz Norbert[/i]

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek