hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapBe nem jelentett taxis demonstrációval indult a hét Budapesten

Be nem jelentett taxis demonstrációval indult a hét Budapesten

Az Uber magán személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozva kezdett bejelentés nélküli demonstrációba néhány fővárosi taxis hétfő reggel.


Míg a fővárosi taxirendelet igen keményen szabályozza, hogy a hivatalos személyfuvarozók miként, milyen autóval dolgozhatnak, az Uber okostelefonos alkalmazás alapján magánzók számára gyakorlatilag szabad a pálya. Arról nem is beszélve, hogy számlát információink szerint nemigen adnak, adót nemigen fizetnek. Szúrja is ez a taxisok szemét, készültek is egy bejelentett demonstrációval e hétre, ám hétfő kora reggel mintegy 100 taxis egy bejelentés nélküli demonstrációba is kezdett a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében. A rendőrség tájékoztatása szerint a felsorakozott gépkocsik egy-egy forgalmi sávot szabadon hagyva akadályozzák a forgalmat. Mindez azt jelenti, hogy busz-, illetve kerékpársávot is blokkolnak.
[BANNER type="1"]
Az érintett csomópontban a tömegközlekedést és a gépjárműforgalmat a rendőrség egy-egy forgalmi sávon biztosítja, és azt kéri, hogy aki teheti, kerülje el az útszakaszt. Az MTI helyszíni tudósítója szerint 100-120 taxi demonstrál, incidens nem történt. 11 órakor állítólag a Városházára indulnak petíciójuk átnyújtására: kérésük, hogy „a mobilszolgáltatók távolítsák el az Ubert áruházaikból. Azokból az „áruházakból ugyebár, amelyeket nem a szolgáltatók üzemeltetnek.


Forrás, fotók: MTI

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

9 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Én nem állok az Uber mellett (bár a MÁV, Volánok/Közlekedési Központok sem tüntetnek a telekocsik ellen, ami sokban hasonló elven működik, mint az Uber), rá kellene legalább a minimális adókötelezettségre bírni őket, de azért hadd ne sajnáljam az 1-2 éves E-Mercivel Octaviával, Passatokkal tüntető susogós mackókat, hogy felkopik az álluk. Talán lehetne törekedni az utasbarátabb hozzáállásra, akár az apró trükközések elhagyásával, tiszta kocsival, normális megjelenéssel. Nézz végig azokon a tagokon, akik csinálták a hepajt az Andrássyn, micsoda sittes arcok. Te szívesen beülnél egy ilyen mellé?
    Arról nem beszélve, mit művelnek ezek a mocskok Ferihegyen…

  2. Én inkább a taxisokkal értek egyet. Persze nem azzal, hogy lezárják az utat és mások emiatt dugóba kerülnek, elkésnek. Azzal azonban igen, hogy az Uberesek gyakorlatilag ugyanazt a szolgáltatást nyújtják, és gyakorlatilag teljesen feketén. Nem adnak számlák, nem fizetnek adót, nem fizetnek ÁFÁ-t, nem fizetnek TB-t, nem fizetnek további – minden vállalkozó számára kötelező – közterheket, nem fizetnek iparűzési adót. Nem szabályozott a biztosításuk, az autójuk, nincs taxiórájuk. Így nem nehéz olcsóbbnak lenni.
    Régebben egy faluban laktam, ahol volt 2-3 autószerelő műhely, rendes normális kisvállalkozók. Egy srác elkezdett feketén szerelgetni, aztán egyre nagyobban űzte az ipart. Amíg másik két szerelő fel nem jelentette. Szinte mindenki a feljelentőkkel értett egyet, mert a feltételek legyenek egyformák. Aztán a feketéző kiváltotta az engedélyt, rendeződött a dolog.
    Valaki írja a fapados légitársaságokat. Ez nagyon rossz példa, hiszen a fapados minden adót, közterhet fizet rendesen, nem feketén alkalmazza az embereit. Ő a szolgáltatásokon fogja meg a pénzt.

  3. Reggelente kb 30perccel hosszabb a menetidő a kedves urak miatt, majd parkolok a taxidroszta ezentül, vegyék úgy, hogy én is tüntetek. Semmi szimptia nincs az részéről irányukba, többség leszrja a bajukat. Viszont óriási ingyen reklámot hoztak az UBERnek, most az is megtudta hogy van – nem mindig, de többnyire – olcsóbb alternatíva, mint a hivatalos sárga gépek aki eddig még soha-sehol nem uberezett. Öngól.

  4. Már ezen sem csodálkoznék. Valaki végre helyre tehetné őket. Legutóbb Zágrábban ültünk taxiban a párommal, már ott is, mint nyugaton, fehér ing, fekete nyakkendő a kötelező viselet, olyanok az autók, hogy enni lehetne a kárpitról és a gyomrod sem fordul fel a wunderbaummal keveredő bagószagtól, mert nem dohányozhat benn a sofőr sem.

    De ennyi erővel a nemzetközi járatokat üzemeltető vasút- és busztársaságok is tüntethetnének a low-cost-légitársaságok ellen, a postások meg az e-mail, meg az online számlabefizetés ellen. 😀

  5. Ebből is látszik, mennyire egységsugarúak, hogy egy sem volt közülük, aki felérje aggyal, hogy az iOS-nek, Androidnak, WP-nak az alkalmazás-áruházához semmi közük a szolgáltatóknak.
    Bár azt eddig is tudtuk, hogy az értelmes emberek a legritkábban mennek taxisnak…

  6. Töltsék le ők is az applikációt, és kezdjék el használni. 😀 Ezt senki nem tiltja nekik sem. A szolgáltatókat meg biztosan meghatja majd az egész petíció, főleg mivel az ég világon semmit nem tehetnek róla, hogy elérhető az áruházban vagy sem…..

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek