hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapBegördült a nyitott tetős LaFerrari

Begördült a nyitott tetős LaFerrari

Talán az autóbolondok egyik legjobban várt idei modellje a nyitható tetejű LaFerrari, most végre megérkezett! Koromfeketében, vadító vörös csíkozással mutatkozott.


Nyilvánosak a fotók a Ferrari legújabb dobásáról. Ha nem is okozott nagy meglepetést, a róla készült fotók akkor is gyönyörűek. A csúcs Ferrariról már jó ideje híresztelték, hogy hamarosan ledobják róla a tetőt, és ezáltal új modell érkezik a maranellói álomgyárból. Most pedig hiába a gyári képek, infókat még mindig nem adtak az újdonságról. Igazából minek is, mindenki ámuljon picit a képek láttán, aztán majd ősszel Párizsban szépen elmondanak mindent, amikor már lenyugodott a nép.

[BANNER type="1"]
Még a nevét sem árulták el, talán Spider lesz, de nem valószínű, hogy ennyire egyszerűen kezelték volna a projektet, valami különlegesebbre számítunk. Annyit azért tudni lehet, hogy a tetőt kétféle verzióban, karbonszálas merev, illetve puha vászonborítással is kínálják majd. Ha a koromfekete, vörössel kontúrozott álom technikáján nem változtattak, akkor maradt a 950 lóerős hibrid összteljesítmény, de egyelőre még ez sem biztos.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek