Bemutatták a Lexus új sportos kupéját

    8
    5

    Beérett a Lexus négyéves fejlesztése, eddig tartott ugyanis a legújabb zászlóshajónak, az LC 500-nak a megalkotása. A külső dizájnelemeket a koncepcióváltozattól örökölte, lényegében még ezt a formát is szokni kell, annyira tanulmányautó jelleget ölt. A orr-részt egyértelműen a mai Lexusokra jellemző méretes hűtőrács uralja. A keskeny fényszórók mögött három részből álló LED fényszóró kapott helyet, körülötte pedig L-alakú nappali menetfény járul hozzá az összhanghoz.
    [BANNER type="1"]
    A 20, illetve 21 colos alufelnik szintén szemet gyönyörködtetőek, akárcsak a belső tér kialakítása, melyet a bőr és az Alcantara uralja. A hátsókerékhajtású modell ugyanazt az 5,0 literes V8-ast kapta meg, mint az RC F és a GS F. Az erő tízfokozatú automatán keresztül megy az aszfalt felé. Az új szerkezetet sikerült könnyebbre tervezni, mint a nyolcgangos váltókat, gyorsasága pedig szinte a duplakuplungos társakét hozza.

    A tervezés során odafigyeltek arra is, hogy kellőképpen alacsonyan tartsák a tömeget, továbbá a súlypont helyzetére is hangsúlyt fektettek. Utóbbi érdekében a 12V-os akkumulátort is a csomagtérben helyezték el. A vezetőülést úgy tervezték, hogy a sofőr minél közelebb üljön a súlyponthoz. Mindezeknek és a 4,5 másodperces 0-100 km/órás gyorsulásnak köszönhetően minden bizonnyal versenyautós vezetési élményt nyújt majd a Lexus kupéja.

    8 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Nagyon jól néz ki, talán annyi kritikával illetném, hogy a drótkerítés-motívumos hűtőrács nem illik egy sportkocsihoz – nekem legalábbis nem sugall sportosságot. A tízfokozatú automata pedig külön megérhet egy misét.

    2. Nekem tetszik, bár a hátsó része egy kicsit túljátszott.
      A lényeg és az igazi különlegesség ebben az autóban a motorja. Ebben nem igazán van ellenfele.
      Jó, hogy még nem vesztek ki teljesen ezek az erős szívó motorok.

    3. A múltkor a Lexus szalonban kiraktak 2 RC-t, azok is nagyon látványosak voltak élőben… Ezt gondolom hatványozottan ütni fog élőben.

      Mekkora poén már a két örödögszarv a műszerfalon! A régi kitsubishinken volt ilyen, azóta nem láttam ilyet az autóiparban. Nosztalgiafaktor ezerrel! 🙂