hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapBenzin nélkül mehet 160 kilométert a Kia Soul EV

Benzin nélkül mehet 160 kilométert a Kia Soul EV

Bemutatkozott, ősszel piacra is lép a Kia első villanyautója - legalábbis az Egyesült Államok egyes piacain.




A koreai gyártóknak hagyományosan fontos esemény a kapuit február 7-én megnyitott Chicagói Autószalon, Detroitban januárban ugyanis a helyi márkák rendszerint elsütik puskaporukat, s így februárban bőven juthat reflektorfény a tengerentúli piacon szintén jelentős részesedéssel bíró távol-keletieknek. Idén a Kia egyik legfőbb chicagói újdonsága a tavaly frissített Soul elektromos kiadása, a Soul EV, azaz a márka első villanyautója.


Maradt a vagány forma, ám a hűtőmaszk eltűnt, pontosabban telített lett, ugyanis nincs már szükség annyi légbeömlőre, viszont a (fedeles) töltőcsatlakozó pont oda kerülhetett. Kívülről így legkönnyebben a csupán keretezett, ám kitömött hűtőmaszkról ismerhető fel a Soul EV, de azért kicsit mások a projektoros fényszórók és a LED-es hátsó lámpák is, s itt még az irányjelzők is diódásak lettek.



A Soul EV alapáron kap kéttónusú fényezést, háromféle kombináció: kék alsó rész és fehér tető, utóbbi inverze és a fehér tetőhöz ezüst karosszéria választható. Alapáras a 16 colos, szerény légellenállású, alacsony gördülési ellenállású abroncsokkal szerelt alufelni is.
[BANNER type="1"]
Az első kerekeket fix áttételen keresztül hajtó villanymotor 81,4 kW, azaz 109 lóerő teljesítményű, nyomatéka 284 Nm. Vállalható menetdinamikát ad, 100 km/órára 12 másodperc alatt gyorsít, a végsebesség 145 km/órában maximalizált. Energiatárolóként 27 kWh-s lítium-polimer akkumulátort hordoz padlólemezében a Soul EV, hatótávja 80-100 mérföld, azaz 128-161 km körüli. Az európai 240 voltos hálózatból állítólag 5 óra alatt feltölthető a telep, 50 kW-s gyorstöltővel pedig 33 perc alatt ígér 80 százalékos töltöttséget a gyár.



A Soul EV az Egyesült Államok töltőhálózattal jól ellátott államaiban (California, Oregon, New York, New Jersey és Maryland) ősszel kerül majd a kereskedésekbe, árát később közli a Kia, csak remélni tudjuk, hogy európai bevezetését is.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek