hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapBenzinnel és gázolajjal spórol a Mazda

Benzinnel és gázolajjal spórol a Mazda

A Mazda szerint még nincs itt az alternatív hajtású járművek ideje, ezért hagyományos belső égésű motorokkal és csökkentett tömegű karosszériákkal igyekeznek csaknem negyedével apasztani autóik fogyasztását.





Csokornyi újdonságot tartogatnak a Mazda új generációs, SkyActiv-technológiás autói, melyek közül az első, azaz a Minagi koncepcióra épülő kompakt szabadidőautó idén ősszel jelenik majd meg. A gyári fotókból és a korábbi hírekből sejthető, hogy a következő friss Mazda a Mazda6 harmadik generációja lesz. A SkyActiv új fajta karosszériáját ábrázoló gyári röntgenrajzok ugyanis egy középkategóriás szedánt mutatnak. Ez állítólag a korábbinál 14 százalékkal csekélyebb tömegű és mintegy 30 százalékkal növelt merevségű lesz, a márka egyik legfőbb értékét, a vezetési élményt tovább fokozva még élvezetesebb futó-, illetve kormányművel.




Számszerűbb adatokat tartogatnak az egyelőre 2,0 literes űrtartalommal, benzinesként és dízelként is megjelenő SkyActiv motorok. A közvetlen befecskendezésű benzines SkyActiv-G névre hallgat és különlegessége az extrém magas, még a Formula-1-ben használt benzinesekénél is magasabb, 14,0:1 kompresszió viszony, mellyel a Mazda szerint a létező legtökéletesebb, de még kopogásmentes égést érték el. A korábbi 2,0 literes benzineshez mérten 15 százalékkal növelt nyomaték 215-220 Newtonmétert sejtet, ugyanakkor fogyasztása is jelentősen apadt, szintén 15 százalékkal, de nem ám a mostani benzineshez, hanem a 2,2-es dízelhez mérten! Ez bizony 5 liter/100 kilométer alatti kombinált értéket jelent, ami valóban egyedülálló teljesítmény egy 2,0 literes benzinestől. Mindezt a teljes egészében könnyűfém blokk tömegének 10 százalékos, belső súrlódásainak 30 (!) százalékos apasztásával és változó szelepvezérléssel érték el a fejlesztők.



A friss dízelt jelentő SkyActiv-D nem csak nevével, 14,0:1 kompresszió arányával is hasonlít a benzinesre. Míg utóbbinál ez az érték extrém magas, a dízelnél különlegesen alacsony, senki sem épített még ilyen kompressziójú gázolajost. A Mazda mérnökei szerint azonban így érhető el a legtökéletesebb gázolajégés, a 2,0 literes SkyActiv-D a mostani, szintén nem túl torkos (a Mazda6-ban teljesítménytől függően például 5,2-5,4 l/100 km vegyes fogyasztású) 2,2 CD-nél 20 százalékkal takarékosabbnak ígérkezik, azaz vele a következő Mazda6 gond nélkül hozhat 4 l/100 km körüli kombinált fogyasztást. Az immár Euro6-emissziós normát is teljesítő SkyActiv-D tömege 10, belső súrlódása 20 százalékkal csekélyebb elődjénél, új változó geometriás turbójával a mostaninál egyenletesebb nyomatékleadást ígér. A változó szelep-kiemelésű gázolajos a mai dízeleknél szélesebb fordulatszám-tartományban lesz használható, 5200 1/percre programozott leszabályozása a dízelmotoroktól szokatlanul magas.



Új motorjaihoz új váltókat is fejlesztett a Mazda. Van automata (SkyActiv-Drive) és manuális (SkyActiv-MT) is. Mindkettő 6 fokozatú és mindkettő szabadon választható lesz a friss benzines és dízel motorhoz is. Így végre gázolajos Mazda is létezik majd automata váltóval! A friss automata egyébként nem csak gyorsabb és könnyebb, mint a korábbi 5 sebességes, hanem azénál szerényebb mértékű többletfogyasztást okoz. Az alapsémája szerint hagyományos, bolygóműves osztómű a dupla kuplungos és a fokozatmentes automata váltók előnyeit egyesíti gyártója szerint. Az elsőkerék-hajtáshoz épített SkyActiv-MT jellemzői között is megtalálható természetesen a tömeg- és a méret, valamint a belső súrlódás-csökkentés, de ami talán még fontosabb, a fejlesztők szerint a váltó kapcsolási érzete az e téren valóban etalonnak számító Mazda MX-5-öséhez lesz hasonló.


Noha a Mazda modellek esetében a vásárlók zömét nem épp a spórolás, hanem a vezetési élmény vonzza, a márka törekvése, hogy az elkövetkezendő években széles réteg számára, minden modelljükkel a lehető legtakarékosabb műszaki megoldásokat adhassák. Ez vélekedésük szerint egyelőre a ma is alkalmazott, belső égésű motorokkal oldható meg, az egyéb hajtóanyagok széleskörű alkalmazása pedig még a távolabbi jövőt jelenti.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek