hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapBetyáros Ford Fiesta a láthatáron

Betyáros Ford Fiesta a láthatáron

A szeptemberi Párizsi Autószalonon mutatkozhat be a frissített kisautó Aston Martin-féle orral és egyliteres turbómotorral. RS-ként? Később, talán.



Fura, hogy az ötödik generációs Fiestából még nem készült utcai sportváltozat, igaz, a Genfi Autószalonon legalább bemutatták az ST-t, amelynek 1,6 literes turbómotorja 180 lóerősen valószínűleg már egész jól mozgatja majd a kékoválos kisautót. De az még messze nem lesz DS3 Racing, Countryman JCW, de még Polo R sem – a WRC-ben jelenleg ugye a Citroën, a Ford és a Mini verseng, a Volkswagen ráadásul csak jövőre száll be.



A brit Autocar magazin szerint viszont most az a helyzet, hogy nagyobb az esély egy Fiesta RS-re, mint a korábban már beharangozott Focus RS megvalósulására. Az összeesküvés-elmélet úgy szól, hogy Focusból nincs háromajtós, Fiestából meg van, egyébként pedig az őszi Párizsi Autószalonon jön a félidősen frissített polgári kivitel Aston Martin-féle frontrésszel (mint az új Mondeo). Az apró külső-belső módosítások mellett az 1,0 literes háromhengeres EcoBoost benzines turbómotor lesz a fontos újdonság.


[BANNER type="1"]

István
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek