Minden verzión feketék a felnik és fekete műanyagbetétesek a projektoros fényszórók, a hűtőmaszk a karosszéria színére fényezett
Egészen 2006-os megjelenése óta meghatározó szereplő a legkisebb egyterűek szegmensében a kizárólag ötüléses, ötajtós, de hátul rejtett kilincses Skoda Roomster. Csupán tavaly 38 ezer példányt adtak el belőle – világszerte, itthon nem túl sok, mindössze 172 példány fogyott a cseh mini MPV. Az eladások serkentésére egy vadított verziót mutat a Skoda, mely a Noire névre hallgat.
Komoly változásokra nem kell számítani, az optikai tunerek legklasszikusabb eszközeit vették elő a csehek. Az ötféle (fekete, bordó, ezüst, fehér és kapucsínóbézs) színben kérhető Noire hűtőmaszkja is fényezett, első lökhárítója spoilerrel, hátsója diffúzorral is kiegészített. [BANNER type="1"]
Kompakt és a Noire esetében morcos külső, valamint egészen nagy beltér, alaphelyzetben is 450 literes csomagtér jellemzi a Roomstert
Kell is az aerodinamika fokozása, hiszen az Ambition ellátmányra épülő Noire bármelyik motorral, akár a háromhengeres, 1,2 literes, 70 lóerőssel is megrendelhető. Hajthatja még az 1.2 TSI (86 és 105 LE), valamint az 1.4 16V (86 LE) benzines, valamint az 1.6 CR TDi (90 és 105 LE) dízel motor is. Kerekei 16, külön kérésre és persze pénzért 17 colos könnyűfémek, hátsó ablakai sötétítettek. Belterében fekete-bordó sportülések és a háromküllős volánt, a kézifékkart és a váltógombot piros cérnás varrással borító „kisbőrcsomag, valamint rozsdamentes acél küszöbborítás és pedáltaposó mutatja az egyediséget. A Noire várhatóan az augusztus végétől startoló 2014-es modellévtől lesz rendelhető, felára egyelőre nem ismert.





